Román Liga 1: Adrian Mutu lett az élvonalbeli újonc edzője

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2021.05.29. 14:24
A 21. századi román futball fenegyereke, Adrian Mutu lett a Liga 1-be frissen feljutott FC Universitatea Craiova 1948 vezetőedzője, a 42 éves tréner az U21-es válogatott szövetségi kapitányi posztját hagyta ott az újonc kedvéért

Mutu vezette márciusban a román csapatot a korosztályos Európa-bajnokság budapesti mérkőzésein, ahol 5 ponttal (győzelem Magyarország, döntetlen Hollandia és Németország ellen) végzett csoportja harmadik helyén.

Mutunak felnőttcsapat edzőjeként alig két hónapos tapasztalata van, 2018 tavaszán 11 mérkőzésen volt a FC Voluntari szakvezetője, amelyet osztályozón tartott benn az élvonalban. Az U21-es válogatottat tavaly kapta meg, miután elődjét, Mirel Radoit a felnőtt nemzeti együttes élére nevezték ki.

A márciusi Európa-bajnokság után romániai sajtóhjrek több csapattal – köztük a bajnok kolozsvári CFR-rel is – szóba hozták, végül a nagy terveket szövögető újonccal kötött kétéves szerződést.

A FC U Craiova 1948 tavaly Eugen Trica vezetésével jutott a Liga 3-ból a másodosztályban, ahol egyetlen év alatt négy edzőt is elfogyasztott – annak ellenére, hogy végig az első helyen állt. Végül Tricával jött össze a feljutás, a Liga 1-ben viszont nagyobb nevet akart a rögtön a legjobb hat közé kerülést megcélzó klubvezetés.

Az olténiai klub a játékoskeretbe is hasonlóan nagy neveket ígért szurkolóinak, bár egyelőre csak az FK Csíkszereda argentin támadója, Juan Francisco Bauza érkezett, ő is csak kölcsönbe.

Craiovának jövőre két szinte azonos nevű csapata lesz a román élvonalban, a frissen feljutott FC U 1948 mellett az idén az élvonalban bronzérmes és kupagyőztes CS Universitatea Craiova – utóbbival játszott két éve a Honvéd az Európa Ligában. Mindkettő a román szövetség tagjai közül 2011-ben kizárt, négyszeres bajnok és hatszoros kupagyőztes Universitatea Craiova jogutódjának tartja magát – bár az erről szóló pereskedésben a bíróság egyiküknek sem adott igazat. A kizárás oka egyébként az volt, hogy az Univeristatea akkori és a FC U 1948 jelenlegi tulajdonosa, Adrian Mititelu polgári bírósághoz fordult, egy számára kedvezőtlen szövetségi döntést követően. Mititelu jelenleg börtönben ül, miután az év elején adócsalásért öt évre elítélték, a a klubot jelenleg azonos nevű fia vezeti.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik