PSV: korábbi Barca-kapust igazolhatnak a hollandok

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2022.04.11. 10:19
null
Cillessent a PSV nézte ki magának (Fotó: AFP)
A Valencia nyáron elengedheti Jasper Cillessent – írja a Marca. A 32 esztendős holland kapus legfőbb kérője az eindhoveni PSV, amely nagyjából 3 millió euróért cserébe szerezheti meg a 61-szeres válogatottat.

 

 

A Marca információi szerint a Valenciánál nem ragaszkodnak az idényben sérülések miatt mindössze 15 tétmeccsen szereplő Cillessenhez, akiből szeretnének inkább némi pénzt csinálni még addig, amíg lehet. A 2019-ben a Barcelonától szerződtetett – papíron 35 millió euróért megszerzett, de valójában a szintén 35 millióra „beárazott” Netóra cserélt – kapus kontraktusa a jövő nyáron járna le.

Cillessen 2010-ben a NEC-nél lett profi játékos, 2011 és 2016 között pedig az Ajaxban szerepelt – az amszterdamiaknál 143 tétmeccsen védett és három bajnoki címet nyert. Innen vezetett az útja Barcelonába, ahol három idényt töltött Marc-André ter Stegen cseréjeként. A Valenciánál a 2019–2020-as idényben volt stabil kezdő, ezt követően azonban sérülések hátráltatták, az előző évadban 10, a jelenlegiben eddig 15 meccsen volt bevethető.

Sajtóhírek szerint 3 millió euró elég lehet ahhoz, hogy a PSV kivásárolja Cillessent a valenciai szerződéséből.

A Valencia pocsék anyagi helyzetben van, a csapat ráadásul csak a 9. helyen áll a bajnokságban, így hacsak nem tudja megnyerni az április végére kiírt spanyol Király-kupa-döntőt (a Betis lesz az ellenfele), ismét lemaradhat a nemzetközi kupaporondról is.

 

Legfrissebb hírek

A Puskás Akadémia tehetsége Wolfsburgba szerződött

Német labdarúgás
1 órája

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
18 órája

Szaúd-Arábiába szerződött a vb-ezüstérmes védő – hivatalos

Minden más foci
22 órája

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
2025.07.08. 22:34

Védőt igazolt a Debrecen és a Diósgyőr, 53 millióért sem engedik el a Serie A gólkirályát – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.08. 21:10

Gyökeres mindenben megegyezett az Arsenallal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.07.06. 15:43

A Chelsea bejelentette a Brighton braziljának megszerzését

Angol labdarúgás
2025.07.02. 15:21

A Liverpool bejelentette, a Leverkusenhez igazol a középhátvéd

Angol labdarúgás
2025.07.02. 11:17
Ezek is érdekelhetik