Portugália: a magyar külügyminiszter rajongása a Record figyelmét is felkeltette

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2020.11.14. 11:15
null
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (jobbra) Joao Varandas Fernandessel, a Benfica alelnökével Guttmann Béla szobránál (Fotó: KKM/Borsos Mátyás, archív)
„A mezrajongó miniszter” címmel közölt interjút a portugál Record című sportlap Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel. A cikk apropóját a politikus korábbi, még a koronavírus-fertőzés miatt otthonából, karanténból adott tévéinterjúja adta: egy Sporting Lisszabon-melegítőben jelentkezett be az orosz Russia Today műsorába. A ruhaválasztás pedig váratlan visszhangot váltott ki Portugáliában...

 

A cikk sorra veszi a magyar külügyminiszter kapcsolatait a labdarúgással, többek között megtudhatjuk belőle, hogy óriási sportmezgyűjtő, a kollekciójában pedig a Sportingé mellett a Benfica szerelése is megtalálható. „Hivatalos látogatáson jártam a Benficánál, illetve magánúton a Sporting otthonát, az Estádio José Alvaladét is meglátogattam már” – árulta el a korábban Dunakeszin futsalozó politikus, aki a klubszimpátiát firtató kérdésre diplomatikusan felelt.

„Mindkét csapatot kedvelem. Talán én vagyok az egyetlen ilyen ember, nem hiszem, hogy könnyen találnánk még olyat, aki ugyanígy látja a két csapatot. A Sportingot és a Benficát is szimpatikus, felkészült szakemberek irányítják. Mindkét csapat szurkolói büszkék lehetnek a klubjukra” – idézte a Record Szijjártó Pétert.

A sportlap felidézi, a Sporting és a Budapest Honvéd szakmai együttműködést kötött a közelmúltban. Az interjúból az is kiderül, Diego Gamma, a Sporting sportigazgatója kifejezetten jó viszonyt ápol a magyar külügyminiszterrel. „Amikor a Honvédnál jár látogatóban, mindig szakítunk időt egy beszélgetésre és egy meccslátogatásra” – árulta el Szijjártó Péter.

A lap felidézi, a politikus épp úgy Győrben nevelkedett, mint a Benfica stadionjánál szobrot kapott, 2004-ben, mindössze 24 esztendősen elhunyt Fehér Miklós.

„Nagy játékos volt és kiváló ember. Egy városból származunk, és jól ismerem a szüleit, nagyon jó emberek. Amikor Lisszabonba látogatok, mindig szakítok időt arra, hogy tisztelegjek Fehér előtt a szobránál az Estadio da Luzban” – hangsúlyozta a külügyminiszter, aki szintén kitért a Guttmann-átokra: „Csodálkozom, hogy ez az átok a mai napig él.”

A mezrajongó miniszter: a portugál Record is felfigyelt Szijjártó Péter ruhaválasztására (A KÉPRE KATTINTVA NAGYÍTHATÓ)
A mezrajongó miniszter: a portugál Record is felfigyelt Szijjártó Péter ruhaválasztására (A KÉPRE KATTINTVA NAGYÍTHATÓ)

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: portugál duplaarany az U17-es korosztályban

Utánpótlássport
2025.12.03. 09:00

Labdarúgás: hat gólt rúgott a bolgároknak az U17-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.12.02. 17:51

Felavatták Bozsik József egész alakos bronzszobrát

Labdarúgó NB I
2025.12.02. 13:44

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 15. fordulójában

Utánpótlássport
2025.12.02. 09:07

Kétszeres BL-győztes grúz polgármesterrel tárgyalt Szijjártó Péter

Egyéb egyéni
2025.12.01. 18:29

Labdarúgás: kikaptak a spanyoloktól az U17-es lányok Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.11.29. 14:51

Ennyi volt: már nem Peter Stöger irányítja Bolláékat – hivatalos

Európa-konferencialiga
2025.11.28. 13:25

Vb 2026: az irániak nem utaznak el a sorsolásra

Foci vb 2026
2025.11.28. 12:07
Ezek is érdekelhetik