Női foci: edzőváltást követelnek a spanyol válogatott játékosai

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2022.09.23. 09:25
null
Jorge Vildából (feketében, jobbról a második) nem kérnek a spanyolok (Fotó: AFP)
A spanyol női labdarúgó-válogatott 15 játékosa kijelentette, nem vállalja a szereplést a nemzeti csapatban, amíg azt Jorge Vilda szövetségi kapitány irányítja – közölte az MTI.

A szövetség (RFEF) közölte, a futballisták e-mailben jelentették be, hogy lemondják a válogatottságot, ha nem menesztik a 2015-ben kinevezett Vildát. Szerintük a kialakult helyzet jelentősen befolyásolja az érzelmi és az egészségi állapotukat.

További részleteket nem közölt a szövetség, és nem nevezte meg a 15 játékost. A spanyol sportsajtó szerint az aranylabdás Alexia Putellas nincs köztük. Médiabeszámolók szerint a spanyol női csapatban már augusztusban is káosz uralkodott a futballisták elégedetlensége miatt.

Az RFEF közleménye szerint a játékosok nem szólhatnak bele a szövetségi kapitány személyének kilétébe, mivel ez nem az ő dolguk és nem az ő felelősségük.

„Az ilyen típusú manőverek károsak, és nem tartoznak a labdarúgás, illetve a sport értékei közé” – írta az RFEF.

A szövetség szerint a spanyol jogszabályok kimondják, hogy súlyos szabálysértésnek minősül, ha valaki nem fogadja el a válogatott meghívót, ezért kettőtől öt évig terjedő szankciókat vonhat maga után. Bár az RFEF nem kér ilyen büntetést a játékosokkal szemben, nem hívja be őket egészen addig, amíg be nem ismerik tévedésüket és bocsánatot nem kérnek.

„Ez példátlan helyzet a labdarúgás történetében Spanyolországban és világszerte is, akár a férfi, akár a női szakágról van szó. Ez több mint sportügy, ez méltóság kérdése” – áll a szövetség közleményében.

Az RFEF szerint a nemzeti csapatnak elkötelezett játékosokra van szüksége, akik büszkén védik a spanyol mezt.

A válogatott az idén a házigazda és későbbi győztes Angliával szemben a negyeddöntőben búcsúzott az Európa-bajnokságon. A világbajnoki selejtezősorozatban pedig a magyarokkal azonos csoportban szerepelt, és pontveszteség nélkül végzett az európai zóna 3. csoportjának élén, így ott lehet jövőre az ausztrál-új-zélandi közös rendezésű tornán.

Legfrissebb hírek

A válogatott edzésén törte lábát a háromszoros aranylabdás

Minden más foci
2025.12.01. 13:02

Nyolcat vágva küldte haza az első az utolsót a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.11.21. 15:41

Kiosztotta a trehány betörőket a világ egyik legismertebb női futballistája

Olasz labdarúgás
2025.11.18. 18:38

Női futball: idegenben nyertünk a szlovákok ellen felkészülési mérkőzésen

Magyar válogatott
2025.10.28. 18:09

Könnyedén győzött Luxemburg ellen a magyar női válogatott

Magyar válogatott
2025.10.24. 19:52

Három hónappal a kinevezése után távozott a Magyar Kupa-győztes edzője

Labdarúgó NB I
2025.09.23. 14:45

Összeesett a meccs közben az amerikai női válogatott futballista

Minden más foci
2025.09.15. 08:43

Női NB I: a Ferencváros nyolcgólos meccsen győzött az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
2025.09.14. 16:18
Ezek is érdekelhetik