MLS: Sallóiék kikaptak, Bale és Chiellini is debütált

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2022.07.18. 07:10
null
2–1-re nyert a Los Angeles FC a Nashville otthonában (Fotó: Twitter/LAFC)
A Sallói Dániellel felálló Sporting Kansas City 3–0-s vereséget szenvedett a Real Salt Lake vendégeként az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokság alapszakaszának legutóbbi fordulójában. A Los Angeles FC-ben kezdőként debütált Giorgio Chiellini, Gareth Bale 19 percet kapott az első mérkőzésén.

Gól nélkül ért véget a Real Salt Lake–Sporting Kansas City találkozó első félideje, a második játékrész ötödik percében azonban megszerezte a vezetést a hazai gárda. Roger Espinoza, a Sporting játékosa a 62. percben piros lapot kapott, így emberhátrányba került a vendég együttes. A Salt Lake ezt ki is használta, három perccel később megduplázta az előnyét, a végeredményt pedig a 71. perben Jefferson Savarino állította be.

Sallói Dániel végigjátszotta a mérkőzést, két kapura lövéséből egyik sem talált célt.

A Nashville SC a Los Angeles FC-t fogadta, a vendégeknél kezdőként lépett pályára a 117-szeres olasz válogatott Giorgio Chiellini. A 37 éves középhátvédnek ez volt az első mérkőzése a Los Angelesben. Ugyan csak 60 percet játszott, a legtöbb szerelés az ő nevéhez fűződik. A 2–1-es Los Angeles-i sikerrel végződő találkozón szintén debütált Gareth Bale, a vendégek legfrissebb igazolása. A walesi szélső 19 percet kapott.

EGYESÜLT ÁLLAMOK, MLS
ALAPSZAKASZ
Real Salt Lake–Sporting Kansas City 3–0
SKC: Sallói Dániel végigjátszotta a mérkőzést.
Nashville SC–Los Angeles FC 1–2

Legfrissebb hírek

MLS-elnök: A labdarúgás a második legkedveltebb sport az Egyesült Államokban

Foci vb 2026
22 órája

Messi: Argentína a győztesek csapata

Foci vb 2026
2025.12.04. 16:17

A balul sikerült idény végén menesztették Sallói Dánielék edzőjét

Minden más foci
2025.12.02. 17:40

Lionel Messi Thomas Müller ellen az MLS nagydöntőjében

Minden más foci
2025.11.30. 08:18

Messi volt a főszereplő, a Miami fölényes sikerrel jutott főcsoportdöntőbe az MLS-ben

Minden más foci
2025.11.24. 08:54

MLS: mennyből a pokolba – Szon főszereplője volt a Los Angeles FC drámai búcsújának Müllerékkel szemben

Minden más foci
2025.11.23. 11:47

Gazdag Dániel csapatának edzője veszi át a Celtic irányítását – sajtóhír

Minden más foci
2025.11.14. 18:01

MLS: bejelentették, hogy 2027-től jön az ősz-tavaszi rendszer

Minden más foci
2025.11.13. 23:17
Ezek is érdekelhetik