MLS: Ő volt a legnagyobb hatással a játékomra! – Ibra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.10. 17:03
Aki hallotta már valaha nyilatkozni Zlatan Ibrahimovicot, az pontosan tudja, a svéd klasszis nem az a típus, aki szeret dicsérni másokat. A Los Angeles Galaxy csatára azonban most kivételt tett, és elárulta, ki volt az a futballista, aki a legnagyobb hatással volt rá pályafutása során.

Ibrahimovic 2001-ben intett búcsút hazájának, és szerződött az Ajaxhoz, majd 2004-ben már a Juventushoz távozott. És az elmondása alapján Torinóban tanult meg igazán futballozni, köszönhetően többek közt Patrick Vieirának.

„Az első pillanatban kitűnt a társaságból a Juventusnál, teljesen más volt a hozzáállása a futballhoz, mint bárkinek, akivel valaha találkoztam. Sosem hagyott békén… Én biztos voltam benne, hogy jól csinálom a dolgomat, de ő sosem volt elégedett a teljesítményemmel. Ő tanította meg nekem, hogy milyen fontos az edzésen mindent beleadni, mert csak úgy tudsz a meccseken is csillogni. Ő volt a legnagyobb hatással a pályafutásomra!” – mondta Vieiráról a svéd támadó.

Ibrahimovicra nagy hatással volt Vieira (Fotó: AFP)
Ibrahimovicra nagy hatással volt Vieira (Fotó: AFP)

„Vieira elképesztő futballista volt, és nagyon büszke vagyok rá, hogy együtt játszhattam vele. Egyáltalán nem lepett meg, hogy edzőnek állt a visszavonulása után, ő erre született…” – tette hozzá a svéd klasszis, aki nem gyakran áradozik így játékosokról.

Vieira a Manchester City ificsapatánál kezdte meg edzői pályafutását, majd a New York City FC-t edzette 2016 és 2018 között. A francia ikon jelenleg hazájában, az élvonalbeli Nice együttesénél dolgozik vezetőedzőként.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik