SZÖLLŐSI GYÖRGY
SZÖLLŐSI GYÖRGY
2021.11.19 18:13 Frissítve: 2021.11.19 18:44

Magyar futball, magyar nóta, 2. rész – Puhl Sándor: Ahol az én bölcsőm ringott…

A futballmeccseket egykor bankettek követték, amelyekhez a cigányzenekarok éppen úgy hozzátartoztak, mint a hosszú vonat- és buszutakhoz a kohéziót, a csapatszellemet erősítő ultipartik és a közös nótázás, amelyet mára a saját képernyő és fülhallgató varázsa, esetleg a közös „fifázás” élménye váltott fel. Sorozatomban a magyar futball- és nótatörténet átfedéseit, egymást metsző anekdotáit, megindító közös pillanatait próbálom felidézni saját élmények és kutatások révén: avagy mikor mit énekeltek, húzattak a nagy magyar labdarúgók, edzők drámai fordulatokban és érzelmekben bővelkedő futballhistóriánk távolodó évtizedeiben. Kivételesen egy játékvezető a főszereplő, minden idők egyik legjobb játékvezetője…

Puhl Sándor az 1994-es, Brazília–Olaszország világbajnoki döntő előtt (Fotó: Imago)
Kosztolányi Dezső: A mi nótáink
„Egy magyarról, aki azzal kérkedik, hogy egy nótát se tud, végül mindig kiderül, hogy ugyanannyit tud, mint a többi. (...) minket is végzetesen egybefűznek cigánynótáink és egységet teremtenek közöttünk, akik oly kevésben tudunk megegyezni. Úgy vesznek körül bennünket, mint valami monda, mint valami hitrege, mint valami vallásos áhítat, mely hatalmasabb nálunk. (...) Hiába tudjuk, hogy a zene néha gyarló és a szöveg még gyarlóbb, mind a kettőt tartalmassá teszi a hagyomány kegyelete. Annyi élet itatja át őket, annyi elfajzott fájdalom és vidámság, annyi semmivé párolgott keserűség és féktelenség, annyi soha meg nem virradó, duhaj éjszaka, annyit énekelték már mások, akik előttünk járnak, és ma nem élnek, annyit hallgattuk mi magunk is, talán még csecsemőkorunkban, amikor bölcsőben toltak el bennünket egy lakodalomra, hogy az, amit hallunk, sohasem elsődleges élmény, hanem azonnal emlék is az, amit érzünk, messzire nyúlik vissza lelkünk őskorába, mely felett köd és fény imbolyog...”

Huszonöt évvel ezelőtt, ugyanígy ősszel, azzal állított meg a Múzeum utcában afféle járókelőként a hajdani Kölyökrádió riportere (későbbi menyasszonyom), hóna alatt egy klasszikus, rádiósok használta magnóval, kezében mikrofonnal, hogy küldenék-e egy dalt valakinek a műsoruk révén. Hát persze, válaszoltam kissé meglepően, Puhl Sándornak, a kedvenc nótáját: Ahol az én bölcsőm ringott.

Jól értesült és Puhlék környékéről származó egyetemi csoporttársam (az Index későbbi sportszakírója) szerint legalábbis ez volt a korszak legnagyobb magyar „futballsztárja”, az akkoriban minden évben a világ legjobb játékvezetőjének választott, Borsodban született, Hevesben élő Puhl Sándor nótája, esetleg még a „Nem születtél te sem, mint én, márványköves cifra palotába” kezdetű. S ha így volt, nem volt nehéz észrevenni, hogy mind a két dal a falusi – emődi – szerény, de idillinek tetsző gyermekkorra utal vissza, illetve arra a szinte áthidalhatatlan távolságra, amely a hajdani indulás körülményei és a világsztárokkal dolgozó, kontinenseket járó sztárbíró fénykorának mindennapjai között tátongott. E két ellenpólus között vibráló bemérhetetlen feszültségről. Másként miként mondaná egy sikeres, irigyelt sportember, hogy

„Ahol az én bölcsőm ringott, szebb a vidék, szebb a termő róna.
Emléke még mindig kísér, minden éjjel álmodozom róla.
Ott nevelt az édesanyám, féltő gonddal tanított a jóra,
Este mikor elringatott, szépen szólt az altatgató nóta.

Meséljen még édesanyám, olyan szépen, mint azelőtt régen.
Ne fájjon úgy a csalódás, ami elmúlt, vissza sose térjen.
A szívemnek mutassa meg, merre vezet a feledés útja,
Ott, ahol a bölcsőm ringott, boldog leszek édesanyám újra.

(zene: Szerdahelyi János, szöveg: Egerszegi Géza)

Az is szembetűnő, hogy mindkét nótában fontos az édesanya személye, alakja. Puhl mamáról tudható, hogy ő volt az, aki súlyos sérülése után azzal vigasztalta 14 éves fiát, hogy a kezébe nyomta a megyei lapban, az Észak-Magyarországban megjelent hirdetést: játékvezetői tanfolyamot indít a megyei szövetség.

Sohasem mertem minderről Sándort magát is megkérdezni, amit persze nagyon bánok ma már, amikor nem is kérdezhetem meg többé. Az azonban megadatott, néhány hónappal a fent megidézett jelenet előtt, hogy közelről láttam-hallottam, miként nótázik, mulat nagyjából a saját közegében, és amennyire az ő helyzetében lehetett, önfeledten a tényleg világszerte ismert Puhl.

Mesébe illő szerencsével, fent említett csoporttársam közreműködésével, BLSZ II-es játékvezetőként és az egyetemen éppen pénzhiány miatt félévet halasztó bölcsészhallgatóként egy baráti alapon elvállalt vidéki haknija alkalmával ugyanis Puhl Sándor partjelzője lehettem Bükkzsércen, a helyi öregfiúk „gálameccsén”, szinte csak napokkal az után, hogy ő vezette az angol–német Eb-elődöntőt a Wembley-ben.

Az angol–német Eb-elődöntő összefoglalója (megtekintés átkattintás után a YouTube-on)

 

A jótékonysági bulimeccs helyben hatalmas jelentőségű esemény volt természetesen, a környék népe a pálya mellett topogva várta a némi késéssel érkező hírességet, még sértődés is lett a dologból, mert az aznap zajló lagziból is elszökdöstek az emberek a magyar futball világsztárját meglesni. A Nemzeti Sport gyakornokaként és kezdő futballbíróként persze számomra is különleges alkalom volt ez, visszafogottan fogalmazva. Annak a napnak minden jelenete a memóriámba égett, de itt és most csak arról a mulatságról mesélek, amely a mérkőzést követte a csapatok, helyi támogatók, barátok részvételével, s amelyről Puhl Sanyi már előre kimentette magát, mondván hajnalban külföldre kell indulnia.

Ehhez képest különösen szerencsésnek éreztük magunkat, hogy egészen addig, amíg hajnalban valóban külföldre kellett indulnia, mégis csak ott maradt és együtt mulatott a hálás társasággal. A fogadóban (vagy nagyobb családi házban), ahol a buli zajlott, afféle diszkó vette kezdetét a földszinten, és alighanem ott tömörült volna a társaság nagy része, ha Puhl nem éppen az emeleten ragadt volna, ahol a cigányzenekar szórakoztatta a kevésbé trendi vendégeket. Ő azonban órákra ott ragadt, és egyrészt minden nótát ismert, másrészt nem lehetett nem észrevenni, hogy jól ismeri az ilyen alkalmak rituáléit. Az akkor legnagyobb címletű bankjegyet például, ami talán még az ötezres volt, nagy ujjongás közepette ragasztotta a verejtékező zenész homlokára, amit én nem nagyon tudtam mire vélni, de látnivaló volt, hogy ebben ott semmi különös nincs, sőt. Amikor most megpróbáltam utánaolvasni a dolognak, egyetlen idevágó, de annál érdekesebb adatot találtam.

Puhl Sándor az angol–német mérkőzésen az 1996-os Európa-bajnokság elődöntőjében (Fotó: Imago)

A Magyar Szemle folyóirat 2011-es 7-8. számában írja Sárosi Bálint népzenekutató A cigányzenekar múltja című, hallatlanul érdekes, még Erzsébet királyné és Horthy Miklós kedves nótáját is ismertető dolgozatában a közel száz évvel ezelőtti állapotokról: „Gyakori vendégeiről, különösen a nevezetesebbekről, a zenésznek tudnia illett, mi a nótája. Ha nem tudta, és a vendég kívánságára eltalálta, azért magas jutalom járt. Gyakran és szívesen emlékeznek a zenészek arra az időre, amikor a mulató úr kettészakította az ezres bankót, felét (megnyálazva) a prímás homlokára ragasztotta, másik felét akkor adta oda, ha ez rövidebb-hosszabb próbálkozás – kevés vagy sok nóta eljátszása – után megtalálta a kért nótát.”

Hát ez a nevezetes mulató úr volt 1996 nyarán a Wembleyből hazatérő Puhl Sándor Bükkzsércen. Aki a rend és néhány fiatal kedvéért a diszkóba is lement aztán, mígnem hajnalodván legendás fekete Saabjába ült, és irigylésre méltó erőnléttel indult az újabb kihívások felé.

Akkor tanultam azt is, hogy egy este ugyanazt a nótát „csak egyszer szabad elmondani”, vagyis kedvenceink ismételgetése nem lehetséges, egyszerűen szentségtörésnek számít.


Napokkal az angol–német Eb-elődöntő után partjelzője lehettem Bükkzsércen Puhl Sándornak, aki ezen a képen éppen az elődöntős mezt viseli Mocsári Tamás, a másik partjelző társaságában

Hogy énekeltük-e azon az éjszakán, hogy „Ahol az én bölcsőm ringott”, vagy azt, hogy „Nem születtél te sem, mint én…” azt nem tudnám megmondani. De az biztos, hogy most már mindig Puhl Sándor jut majd eszembe, amikor azt hallom, hogy:

„Nem születtél te sem mint én, márványköves cifra palotában.
Ott nevelt az édesanyád egy magányos falusi kis házban.
Mégis olyan büszke lettél, mintha selymek közt születtél volna
Mintha néked ez a világ, lábad elé csak virágot szórna.”

(zene: Farkas Gyula szöveg: Bakó László)

Puhl Sándor, az egyetlen magyar, aki vb-döntőt vezetett, s aki a magyar himnuszt dúdolta magában, amíg Los Angelesben az olasz–brazil finálé előtt a két résztvevő csapat himnuszát játszották 1994. július 17-én. Teljes joggal, hiszen az ő tiszteletére a magyar trikolórt is felhúzták aznap a stadion tetejére.

(Folyt. köv. A 3. rész tartalmából: Kocsis „Sanyikának” pár üveg bor és néhány évtized múltán beugrik egy régi dallam...)

 A sorozatban korábban
Magyar futball, magyar nóta, 1. rész –  Czibor Zoltán: Egyszer még hadd muzsikáljak


Ha önnek is van emléke, fényképe, története arról, hogy nagy futballistáink, edzőink mely nótákat énekelték szívesen, örömmel veszek minden információt a gyorgy.szollosi@nemzetisport.hu címen.

2021.12.04 18:20:18

Minden más foci MTI, V. Á.

Egy döntetlen is elég volt a címvédő számára a Halmstad elleni találkozón.

2021.12.03 22:41:21

Minden más foci BOBORY BALÁZS

ALAPVONAL. Ne legyen kétségünk, egyre ritkább lesz, amikor egy Aranylabda-szavazáson egyértelműnek tetszik a nagyközönség jelentős részének, kinek is kellene nyernie. Akkora a verseny, annyiféle sorozat, vetélkedés, ezzel együtt szempont van, hogy a vélemények megoszlanak, és gyakrabban előfordulhat majd olyan »lázadás«, mint amilyen most Lewandowski elmaradt sikere után kitört.

2021.12.02 13:45:16

Minden más foci L. PAP ISTVÁN

Illúzió a javából: az ÁVH a sporton keresztül akarta megszerettetni magát.

2021.12.01 15:30:08

Minden más foci BACSKAI JÁNOS

Két piros lap, megdöngetett lécek itt és ott, kihagyott ziccerek, 11-espárbaj: a Horvát Kupában nyert az Eszék.

2021.12.01 00:01:10

Minden más foci ZOMBORI ANDRÁS

Folyamatosan változik a labdarúgás, így például bealkonyult a kirúgásnak és az emberfogásnak.