SZÖLLŐSI GYÖRGY
SZÖLLŐSI GYÖRGY
2021.10.02 10:29 Frissítve: 2021.11.15 10:58

Magyar futball, magyar nóta, 1. rész – Czibor Zoltán: Egyszer még hadd muzsikáljak

A futballmeccseket egykor bankettek követték, amelyekhez a cigányzenekarok éppen úgy hozzátartoztak, mint a hosszú vonat- és buszutakhoz a kohéziót, a csapatszellemet erősítő ultipartik és a közös nótázás, amelyet mára a saját képernyő és fülhallgató varázsa, esetleg a közös „fifázás” élménye váltott fel. Sorozatomban a magyar futball- és nótatörténet átfedéseit, egymást metsző anekdotáit, megindító közös pillanatait próbálom felidézni saját élmények és kutatások révén: avagy mikor mit énekeltek, húzattak a nagy magyar labdarúgók, edzők drámai fordulatokban és érzelmekben bővelkedő futballhistóriánk távolodó évtizedeiben. Elsőként egy augusztusi szoboravatás kapcsán felhorgadt emlék, amelyben Czibor Zoltán a főszereplő...

Czibor Zoltán saját barcelonai bárjában, a Kék Dunában (Fotók: PUSKAS.COM, Puskás Intézet)
Kosztolányi Dezső: A mi nótáink
„Egy magyarról, aki azzal kérkedik, hogy egy nótát se tud, végül mindig kiderül, hogy ugyanannyit tud, mint a többi. (...) minket is végzetesen egybefűznek cigánynótáink és egységet teremtenek közöttünk, akik oly kevésben tudunk megegyezni. Úgy vesznek körül bennünket, mint valami monda, mint valami hitrege, mint valami vallásos áhítat, mely hatalmasabb nálunk. (...) Hiába tudjuk, hogy a zene néha gyarló és a szöveg még gyarlóbb, mind a kettőt tartalmassá teszi a hagyomány kegyelete. Annyi élet itatja át őket, annyi elfajzott fájdalom és vidámság, annyi semmivé párolgott keserűség és féktelenség, annyi soha meg nem virradó, duhaj éjszaka, annyit énekelték már mások, akik előttünk járnak, és ma nem élnek, annyit hallgattuk mi magunk is, talán még csecsemőkorunkban, amikor bölcsőben toltak el bennünket egy lakodalomra, hogy az, amit hallunk, sohasem elsődleges élmény, hanem azonnal emlék is az, amit érzünk, messzire nyúlik vissza lelkünk őskorába, mely felett köd és fény imbolyog...”

1997 nyarán egy komáromi vendéglőben – még a neve is sorsszerű, a Kocsis étteremben – vacsoráztunk Czibor Zoltánnal és két hölggyel. Kitűnő cigányzenekar játszott ott, s a prímás természetesen muzsikálni akart a vendégeknek. Na nem annyira nekem, a 19 éves újságírószakos egyetemistának, sokkal inkább a világhírű Czibor Zoltánnak, aki akkor már néhány éve újra Komáromban élt, ahol egykor vasutas, majd futballista lett, és élvezte, de meg is szenvedte ezt a furcsa, kétarcú posztkommunista világot, ami Magyarországon várta őt.

Az asztalunkhoz lépő muzsikus nem tudta, hogy amit most kér, „Milyen nótát húzhatok, Czibor úr?", arra a válasz nagyon, nagyon nehéz.

Nem azért, mert a magyarságához a legcudarabb száműzetésben is ragaszkodó futballsztár ne ismert, ne szeretett volna jó pár magyar nótát. Inkább azért, mert attól félt, ha komolyan veszi e kérdést, ha elhúzat egy bús magyar nótát, akkor meghasad a szíve.

Az emigráció barcelonai évtizedeiben tudatosan, a saját lelkét kímélendő kerülte az ilyen helyzeteket. Bár ismerősök, művészek, barátok megannyi lemezt küldtek neki, jóakaratból, kedvességből hazai muzsikával, magyar cigányzenével, ő e lemezeket egyetlenegyszer sem játszotta le. Mert nem lett volna képes végighallgatni azokat. Mert úgy érezte, ha meghallja sírni a hegedűt, azt nem éli túl.

 

„Hát jól van, ha annyira akarjátok. Akkor húzd el a vén cigányt…” – hangolódás Kárpáti Györggyel

És hosszan kérette magát akkor, 24 éve is. Látszólag azért, mintha ez egy túl banális kérdés lenne, rámenős akadékoskodás, ami megzavarja a vacsoránkat. Valójában azért, mert nótaválasztása a legmélyebb kitárulkozást, a legőszintébb vallomást jelentette.

„Hát jól van, ha annyira akarjátok – mondta nekünk, a szűk asztaltársaságnak, s a prímáshoz fordult: – Akkor húzd el a vén cigányt..."

Csak jóval később gondoltam bele, hogy mit is éltünk át akkor. A már halálos beteg Czibor Zoltán, aki évtizedes állhatatossággal és hősiesen kibekkelte ugyan a diktatúra bukását, de akinek alig néhány éve maradt csupán az ismét szabad Magyarországon, újjáalapította szeretett városa, Komárom addigra megszűnt futballcsapatát, és megszállottan küzdve az ügyért, elnökként felvitte a csapatot a másodosztályig. Mert ahogyan a nótában a reszketeg, visszavonult öreg művész mondja, kéri, úgy kívánta ő, Czibor Zoltán is: „Egyszer még hadd muzsikáljak, szívemből úgy igazán! Szeretném elmuzsikálni, hogy él még a vén cigány, öreg cigány, a vén cigány."

A Czibor család karácsonya Barcelonában a 60-as években

 

Ahogyan 1997-ben az Aranycsapat balszélsőjének és egyik legnépszerűbb játékosának a szívéből szólt az is: „Nagyságos uraim, kérem, nem tudom, ismernek-e még, könyörgöm, de sokat húztam, valaha réges-rég..."

Czibor Honvéd-meccsen vezeti a labdát a Szpartak Moszkva elleni Népstadiont felavató mérkőzésen, 1953-ban

Vagy Vörösmartyval: „Szív és pohár tele búval, borral, húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal”.
Aztán még annak az évnek az őszén eltemettük a magyar futballtörténet egyik legnagyobbját. „Nem muzsikál sohasem már, csendes lett a vén cigány" – mondja a nóta, Czibor Zoltán üzenete, példája, hazaszeretete azonban az Aranycsapat világraszóló története révén örökre fennmarad, s immár Komárom is méltó módon, büszkén őrzi az emlékét. Klapka György, Jókai Mór, Lehár Ferenc után a komáromiak legújabb kori hőse és példaképe, Czibor Zoltán nevét már nem csak sporttelep és utca viseli a városban, de elkészült az egész alakos szobra, Csák Attila szobrászművész nagyszerű alkotása is, amelynek augusztusi leleplezése juttatta mindezt eszembe.

Hidegkuti Nándor, Czibor Zoltán, Puskás Ferenc, Buzánszky Jenő, Szusza Ferenc – reklámfotózás az Üllői úti Fradi-pályán

Erre a szoborra, Komárom megbecsülésére Czibor Zoltán talán minden trófeájánál, góljánál büszkébb lenne. A barcelonai éjszakában nyugtalanul bolyongó hajdani világsztár ugyanis a tempót nehezebben bíró sportújságíró kollégámnak, Bocsák Miklósnak mondta a nyolcvanas évek elején: „Hogy miért nem lassítok? Majd ha látod kiírva, hogy Komárom, akkor megállhatunk." És az évtizedekig céltalanul bolyongó, naphosszat saját, Kék Duna nevű barcelonai bárjában, majd más kocsmákban időző Czibor legyőzte a történelmet: megérte a kommunizmus összeomlását és hazatért gyerekkora városába.

Egyiptomban a magyar futballisták

 

1996 végén, 1997 elején találkoztam először vele és a következő szűk egy esztendőben annyiszor utaztam Komáromba, ahányszor csak tudtam, annyi időt igyekeztem Czibor Zoltánnal tölteni, amennyit csak lehetett. Főként miután tavasszal megkaptuk a megbízást Bereczk Imre nagyvállalkozótól, Czibor-rajongótól, hogy készítsük el Zoli bácsi életrajzi könyvét fél éven belül. Felfoghatatlan megtiszteltetés és ajándék volt a közvetlensége, hogy éjszakákat beszélgethettünk át, hogy alig húszévesen szinte nála lakhattam, és sokáig valóban nem tudtam, vagy nem fogtam fel, hogy halálos beteg, hónapjai vannak csak hátra.

Persze ő sem így viselkedett. Utazott, szervezett, tervezett. Ki akarta festeni az MLSZ-től kapott lakását, a könyv előlegéből egy kis autót vásárolt, elhozta a Fradit és büszkén nézett körbe a zsúfolásig telt kis komáromi pályán, amelynek sarkában néhány, kordonnal elválasztott kerti pad jelentette a „díszpáholyt”.

Ellenfelekből barátok, Puskással és az 1954-es nyugatnémet csapat kapitányával, Fritz Walterrel (középen Huszár István, az MLSZ nemzetközi igazgatója)

 

Ma már világos, ezek a hetek, hónapok jelentették számára, hogy „egyszer még hadd muzsikáljak”...

Íme, Kondor Ernő klasszikus magyar nótája, a Vén cigány, a Czibor által kért nóta egy modernebb és két hagyományosabb felfogásban:



A ma már Czibor Zoltán Városi Sporttelepnek nevezett pályához közeli Kocsis étteremben elköltött ünnepi hangulatú vacsorán egyébként elhangzott még a „Nem tudom az életemet hol rontottam én el” kezdetű nóta is egyikünk kérésére, s ma is hallom, ahogy Zoli bátyám odaveti: „Nem te rontottad el, hanem a faterék...”

A rövid, közösnek mondható időszakunkba belefért egy emlékezetes szegedi kirándulás is, a már említett szponzorunk meghívására. A megyei futballszövetség elnökének tanyáján tett szürreális látogatást és a helyi sportbarátok által szervezett pódiumbeszélgetést – ebből csak a beszélő nevű helyi hátvédlegenda, Portörő Gábor emlegetésére emlékszem – szűk körű vacsora követte a Royal szállóban. Soha sem felejtem el, a hajdan nagy nevű hotel éttermében mi voltunk az egyetlen vendégek, és a mi asztaltársaságunknak játszott a letűnt évtizedekből valamiképpen ott maradt cigányzenekar, amelynek tagjai kiélvezték, hogy most egy hajdani világsztárnak produkálhatják magukat. A fiatal prímás eljátszotta a Pacsirtát a virtuóz hegedűszólóval a közepén, illetve aktualizálta a nagyszerű „Nem azért szeretlek” kezdetű cigánynótát, hogy azt mondja: „Én vagyok én, a Royal közepén, eladom a szívemet egy forintért”...

Ahogy ott ültünk, a kihalt, nagy múltú szállodában, az üres étterem közepén megterített egyetlen asztalnál, süllyedő hajóként imbolyogva a múlt tengerén, világos volt, hogy itt és most örökre vége van valaminek. A zenekar még játszott, ahogy egykor a Titanic muzsikusai, de már ennek a melankolikus jelenetnek a megismétlésére sem volt többé esély.

Hajnalban indult a vonatom Pestre, a hotel hamarosan bezárt, Zoli bácsi azon az őszön meghalt, a magyar válogatott pedig két meccsen 12 gólt kapott Jugoszláviától, amely már szintén nem létezik. Ahogyan a kopott magnókazetták sem, amelyeken még évekig őrizgettem a komáromi és a szegedi nótázások zajos felvételét.

A 6:3 40. évfordulóján a magyar állam kitüntette az Aranycsapat még élő játékosait – Buzánszky Jenő, Czibor Zoltán, Grosics Gyula, Hidegkuti Nándor, Puskás Ferenc, Gellér Sándor

A 2. rész tartalmából: Puhl Sándor bankót ragaszt a cigányprímás homlokára, pedig úgy volt, hogy siet...

Ha Önnek is van emléke, fényképe, története arról, hogy nagy futballistáink, edzőink mely nótákat énekelték szívesen, örömmel veszek minden információt a gyorgy.szollosi@nemzetisport.hu címen.

2021.12.04 18:20:18

Minden más foci MTI, V. Á.

Egy döntetlen is elég volt a címvédő számára a Halmstad elleni találkozón.

2021.12.03 22:41:21

Minden más foci BOBORY BALÁZS

ALAPVONAL. Ne legyen kétségünk, egyre ritkább lesz, amikor egy Aranylabda-szavazáson egyértelműnek tetszik a nagyközönség jelentős részének, kinek is kellene nyernie. Akkora a verseny, annyiféle sorozat, vetélkedés, ezzel együtt szempont van, hogy a vélemények megoszlanak, és gyakrabban előfordulhat majd olyan »lázadás«, mint amilyen most Lewandowski elmaradt sikere után kitört.

2021.12.02 13:45:16

Minden más foci L. PAP ISTVÁN

Illúzió a javából: az ÁVH a sporton keresztül akarta megszerettetni magát.

2021.12.01 15:30:08

Minden más foci BACSKAI JÁNOS

Két piros lap, megdöngetett lécek itt és ott, kihagyott ziccerek, 11-espárbaj: a Horvát Kupában nyert az Eszék.

2021.12.01 00:01:10

Minden más foci ZOMBORI ANDRÁS

Folyamatosan változik a labdarúgás, így például bealkonyult a kirúgásnak és az emberfogásnak.