Kolozsvári öröm a nagy erdélyi rangadón

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2021.01.17. 15:40
null
(Fotó: Tókos Csaba/Sepsi OSK)
Saját csapatkapitánya felelőtlensége okozta a Sepsi OSK vesztét a román élvonal erdélyi rangadóján, a szinte a teljes második félidőt emberelőnyben játszó CFR gyenge játékkal is megnyerte a mínusz 10 fokban játszott találkozót.

 

 

Aki először nézte a két csapatot, aligha jött volna rá, melyik is közülük már három éve a Liga 1 egyeduralkodója. A Sepsi agresszív letámadása ugyanis az első félidő nagy részében a kolozsvári térfélre terelte a játékot: 70 százalékban a székelyföldieknél volt a labda. Marius Stefanescu saját labdaszerzése után került helyzetbe már a 6. percben, de hiába fektette el Cristian Balgradean kapust, lövése után a gólvonalon álló Cristian Manea kivágta a labdát.

A Sepsi ígéretes szabadrúgásából Gabriel Vasvari a hosszú sarok mellé lőtt, a rendkívül aktív Stefanescu beadásait pedig Balgradean öklözte el, vagy Fülöp Lóránd fejelt mellé. A CFR elsősorban Gabriel Debeljuhot próbálta hosszú labdákkal keresni, de a horvát csatár csak egyszer tudott kiugrani, Florin Stefan azonban akkor is beérte és szerelte. Igazán nagy helyzetbe ismét csak Stefanescu került, aki 14 méterről, középen kapta meg kissé szerencsésen a labdát, de a kirohanó Balgradeanba lőtte.

A kemény talajon kemény foci is zajlott, Ovidiu Hategan játékvezető kiosztott öt sárga lapot az első félidőben, az elsőt már a 12. másodpercben megkapta Fülöp Lóránd. Sorsdöntőnek az utolsó bizonyult, amelyet a ráadáspercekben kapott Rasíd Buhenna: a Sepsi védője a 49. percben, Ciprian Deac lerúgásáért a második sárga lapot is megkapta. A székelyföldi csapat pedig ugyan tíz emberrel sem állt be védekezni a bajnok ellen, de támadójátéka így is erőtlenebb lett. Közben Florin Stefant is elvesztették a hazaiak, a válogatott balhátvédet mentő vitte el és az első hírek szerint könyökét törte, amikor saját kapusa, Niczuly Roland esett rá.

A CFR néhány gyenge fejes után egyszer végigvitt egy gyors támadást, amely végén Valentin Costache az üres kapu előtt találta meg Gabriel Debeljuhot – a horvát csatár könnyű gólt szerzett.

A végjáték hőse a Balgradean sérülése miatt szünetben becserélt Grzegorz Sandomierski lett: a vendégek lengyel kapusa Admir Bajrovic betörését és Adnan Aganovic átlövését is bravúrral állította meg. A teljesen kitámadó Sepsi védelme pedig megúszott egy büntetőt, Hategan ugyanis nem vette észre, hogy Delijannidisz könyökkel blokkolta Luís Aurélio lövését.

LIGA 1
17. FORDULÓ
Sepsi OSK (Sepsiszentgyörgy)–CFR Cluj (Kolozsvár) 0–1
(0–0)
Sepsiszentgyörgy, Városi Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Hategan
Sepsi OSK:
Niczuly – Delijannidisz, Buhenna, Mitrea, Stefan (Nouvier, 64.) – Eder González, Vasvari, Dragomir (Aganovic, 6.) – Gál-Andrezly (Tincu, 53.), Fülöp L. (Bajrovic, 64.), Stefanescu. Megbízott edző: Ilyés Róbert
CFR: Balgradean (Sandomierski, a szünetben) – Manea, Ciobotariu, Burca, Camora – Hoban (Luís Aurélio, 56.) – M. Pereira (Chipciu, a szünetben), Deac (Itu, 85.), Djokovic, Costache (Carnat, 72.) – Debeljuh. Edző: Edward Iordanescu
Gólszerző: Debeljuh (72.)
Kiállítva:
Buhenna (49.)

Cikkünk folyamatosan frissül.

PERCRŐL PERCRE

Debeljuh: 4 meccs a Sepsi ellen, 4 góllal!

90+9. PERC VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

90+6. perc Vasvari lő 22 méterről kevéssel a kapu fölé.

90+2. perc
Luís Aurelióra játszanak ki egy lerohanást a kolozsváriak, aki a tizenegyespontról lő, a labda a bevetődő Delijannidisz könyökéről pattan ki, a játékvezető, Hategan csak szögletet ítél.

Kilenc perc a ráadás!

90. perc Luís Aurélio buktatja Vasvarit a tizenhatos vonalán, Mitrea szabadrúgása a sorfalról pattan fölé.

88. perc
Aganovic próbálkozik 20 méterről, a labda megpattan egy védőn, a jobbra mozduló Sandomierski lábbal hárít, mint egy kézilabdás kapus.

87. perc
Niczuly kirúgása Bajrovicot találja meg középen, aki áttör három védő között, Sandomierski mellett is elsodorja a labdát, de a lengyel kapus visszafelé vetődve megszerzi azt.

85. perc A rutinos, válogatott játékmester Deac helyett Catalin Itu a pályán.

84. perc
Carnat és Debeljuh mehet kettesben a Sepsi kapujára, előbbi passza lesen találja meg a gólszerzőt, akit Niczuly a tizenegyespontnál állított meg – nem a legszabályosabban. De tovább.

75. perc
Costache helyett beáll a szezont még a Sepsinél kezdő Nicolae Carnat.

72. perc Costache kapott jó indítást a bal oldalon, laposan középre passzolt, a labda elment ugyan Chipciu előtt, de GABRIEL DEBELJUH csak az üres kapuval maradt szemben, és bepasszolta a labdát. 0–1!

68. perc
Vasvari lő a tizenhatos vonaláról, de a kifele csavarodó labda az öltözők felé tart.

66. perc
Chipciu bal oldali szöglete után Luís Aurélio fejeli kapura a labdát, Niczuly azonban kitolja azt a léc alól. Az újabb szögletnél Burca fejel ugyanúgy, csak közben támaszkodott, így szabadrúgás lesz kifelé.

64. perc
Fülöp helyére pedig Admir Bajrovic jön a Sepsinél.

64. perc
Stefan helyére a korábban a CFR-nél is megforduló Bryan Nouvier áll be.
Amíg állt a játék, még Octavian Sovre partjelző is tornázott, mert már mínusz 12 Celsius-fokra esett vissza a hőmérséklet.

59. perc
Niczuly a tizenhatos vonaláig repül ki elöklözni a labdát, de közben ráesik Stefanra, akihez nemcsak az orvosi stáb, de a mentőautó is bejön. Alighanem eltört a balhátvéd könyöke.

57. perc
Előreívelt szentgyörgyi szabadrúgás után Mitrea a kaputól 10 méterre lyukat rúg, majd Fülöp lövését blokkolják a védők. A Sepsi szöglete után Chipciuról pattan saját kapuja felé a labda, de Sandomierski megfogja.

56. perc
Hoban helyett jön Luís Aurélio a CFR-nél.

55. perc
Manea íveli be jobbról a labdát, amelyet Debeljuh a 11-es pontról fejel a jobb sarok mellé.

53. perc Razvan Tincu
áll be Gál-Andrely helyére.

51. perc Deac rátaposott Stefanescu bokájára, de a játékvezető hagyta továbbfolyni a játékot.

50. perc A kolozsvári szabadrúgás eredménytelen, Deac ívelte előre a labdát, amelyet Niczuly húzott le.

49. perc Rasid Buhenna ütemet tévesztve csúszik oda keményen Deacnak, és megkapja a második sárga lapját.

46. PERC FOLYTATJUK!


46. perc
Balgradean sérülése miatt kapust kell cseréljen a CFR, jön a háromszoros lengyel válogatott Grzegorz Sandomierski. A vendégek másik cseréje a sokszoros, majdnem 50-szeres román válogatott Alexandru Chipciu, aki Pereirát váltja.

Jó hosszú a szünet, de lesznek cserék is.

A Sepsi uralta a játékot, de Marius Stefanescu két hatalmas helyzetéből egyet sem használt ki.

45. PERC VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

45+1. Rasíd Buhenna kap sárga lapot, Costachét rántotta le.

44. perc
Eseménytelen a hajrá, három perc a ráadás.

37. perc Fülöp törne be középen a tizenhatosra, Manea szereli, de pont Stefanescu elé teszi a labdát, aki 14 méterről a kifutó kapusba lövi azt.

70:30 a labdabirtoklás a Sepsi javára.

34. perc Megint Stefanescu ad be balról, Fülöp magasra ugorva, mintegy hét méterről a jobb sarok mellé fejel.

32. perc Az első veszélyesebb kolozsvári támadás, de a csapatkapitány Camora balról beívelt labdája után sem Debeljuh, sem Pereira nem jut lövéshez, végül Buhenna kifejeli a labdát.

28. perc Stefanescu centerez balról, az ötösön érkező Gál-Andrezly elől a kapujából kirobbanó Balgradean elöklözi a labdát.

Vannak sikertelen béketárgyalások az erdélyi történelemben, ez is beállt azok hosszú sorába.

24. perc Damjan Djokovic
nem enged elvégzeni egy hazai szabadrúgást, ezért sárga lapot kap, akárcsak őt nyugtatni próbáló honfitársa, a teljesen vétlen Adnan Aganovic.


Az ék megfordult egykoron a Torinóban is, tavaly 250 ezer euróért vették az FC Hermannstadttól.

23. perc
Deac indítja Debeljuhot, Mitrea elsőre elvéti a szerelést, de a tizenhatoson belül utoléri a horvát csatárt, és elpöccinti előle a labdát.

18. perc
A tizenhatos bal sarkától lőhet szabadrúgást Vasvári, jobbal, de a labda jócskán a hosszú sarok mellé megy.

16. perc Stefanescu ellopja a labdát Michaël Pereirától, a francia szélső egyből fel is rúgja a Sepsi szélsőjét, ez is sárga lap.

11. perc Stefanescu tör be balról a CFR tizenhatosára, az alapvonalról középre emeli a labdát, de Delijannidisz hosszan veszi át, és nem tud kapura lőni. Jó 60 százalékban a hazaiaké a labda.

6. perc
George Dragomir helyére Adnan Aganovic áll be a hazaiaknál.


6. perc Eder indítására tétován jön ki a kolozsvári kapus, Stefanescu lecsap a labdára, az ötös bal sarkánál egy csellel lefekteti Balgradeant, de lövését Manea hárítja a gólvonalon.

1. perc Fülöp Lóránd már a 10. másodpercben sárga lapot kap, egy fejpárbajnál arcon könyökölte Cristian Maneát. Rangadó, na!

1. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

Mínusz 10 Celsius-fokban játszanak majd a csapatok, de a hótól teljesen megtisztították a szentgyörgyi pályát. A Sepsi piros-fehér mezben, a CFR sárga mezben és fekete nadrágban játszik.

A Sepsi első téli és ideiglenes távozóját is bejelentette, Vlad Mitrea tavasszal a Liga 2-es Petrolul Ploiesti-hez kerül kölcsönben. A 19 éves középpályás ősszel öt mérkőzésen lépett pályára a szentgyörgyi csapatban.

Tamás Nándor néhány napja 2023-ig meghosszabbította szerződését a Puskás Akadémiával.

Korábbi román utánpótlás-válogatottként Tamás Nándor a Sepsinél a román élvonal utánpótlásszabálya – két U21-es játékosnak kötelezően szerepelnie kell a kezdőcsapatban, egynek pedig mindvégig pályán kell lennie – miatt is jelentős játékidőre számíthat. A 2000-ben született támadó az ősszel nyolc NB I-es találkozón lépett pályára, kétszer kezdőként. Az NB II-ben három meccsen játszott, egy gólt szerzett.

Másfél évig a Sepsi OSK-hoz kerül kölcsönbe Tamás Nándor, a Puskás Akadémia támadója – jelentette be a székelyföldi klub. A 20 éves, kézdialmási születésű jobbszélső 2018-ban a csíkszeredai Székelyföldi Akadémiáról került a PAFC-hoz, amelynek színeiben 23 NB I-es mérkőzésen két gólt szerzett, a fiókcsapat Aquital FC Csákvárban pedig 49 találkozón kilencszer volt eredményes.

Egy kis örökmérleg: 10 találkozó, 2 iksz és 8 CFR-sikerrel, 3, ill. 14 rúgott góllal.

A Sepsinél a sérült Fülöp István mellett a craiovai kiállítása nyomán eltiltott Boubabar Fofana, valamint a kolozsváriaktól kölcsönkapott Jesús Fernandez és Claudiu Petrila sem játszhat. Hiányzók a CFR-nél is lesznek, a védők közül Paulo Vinícius és Mike Cestor, a támadósorból Mario Rondón sérült.

„Ez a legnehezebb meccsünk, hiszen a bajnok ellen játszunk, amelynek remek futballistái évek óta folyamatosan játszanak az európai kupákban is. De itthon a saját játékunkra, a saját stílusunkra kell fókuszálnunk, és megnyernünk a mérkőzést” – nyilatkozta online sajtótájékoztatóján a Sepsi másodedzője, aki elsősorban a szentgyörgyi csapat egységében bízik, a CFR oldaláról pedig a rengeteg, pontrúgásból szerzett gólra hívta fel a figyelmet.

A Sepsit a koronavírus-fertőzött Leo Grozavu vezetőedző helyett irányító Ilyés Róbert szerint a hideg miatt a játékosok még így is szenvednek majd a pályán, bár a héten szinte végig hasonló körülmények között edzett a csapat.

A mérkőzés eredetileg helyi idő szerint 19 (Magyarországon 18) órakor kezdődött volna, ám mivel akkor várhatóan mínusz 14 fok körül lesz a hőmérséklet, a csapatok tiltakozására a Profi Liga és a közvetítési jogokat birtokló televíziók 16.45-re (Magyarországon 15.45) előrehozták – amikorra „csak” mínusz 9-et jósolnak a meteorológusok. A sepsiszentgyörgyi pálya fűtése éppen ezért több mint egy hete folyamatosan működik, a havat pedig már letakarították róla, hogy megfelelő körülmények várják a csapatokat.

Erdélyi rangadót játszik vasárnap délután a Sepsi OSK a román élvonalban: a legutóbbi három bajnoki címet egyaránt besöprő CFR látogat Szentgyörgyre. A székelyföldieknek még sohasem sikerült legyőzniük a kolozsváriakat, ám mivel az idényben már mindhárom bajnokesélyes – a CFR mellett a FCSB és az Universitatea Craiova – otthonában szereztek pontot, joggal bíznak a jég megtörésében. A találkozón a Liga 1 két legnehezebben legyőzhető együttese csap össze (két-két vereség az eddigi 16 fordulóban), és a második legtöbb gólt (24) szerző csapat fogadja a legerősebb védelműt (hét kapott gól).

ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A SEPSI–CFR LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik