Lengyelország: távozik a válogatott szövetségi kapitánya

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2021.01.18. 14:27
null
Nem Brzeczek fogja irányítani a lengyel csapatot a mieink ellen (Fotó: Getty Images)
Távozik a magyarokkal azonos világbajnoki selejtezőcsoportban szereplő lengyel labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról Jerzy Brzeczek.

 

A lengyel szövetség (PZPN) hétfőn közleményben köszönte meg a 49 éves tréner eddigi munkáját, arról azonban nem számolt be, hogy a játékosként 42-szeres válogatott edzőnek miért kell távoznia, és egyelőre az utódját sem nevezte meg.

Jerzy Brzeczek 2018 augusztusa óta irányította a lengyel nemzeti együttest, amely a vezetésével 24 mérkőzésen 12 győzelmet és öt döntetlent ért el, hét alkalommal pedig vereséget szenvedett.

A játékos-pályafutása során hazáján kívül Ausztriában és Izraelben is megforduló korábbi középpályás kivezette a válogatottat a 2020-as Európa-bajnokságra, amelyet a koronavírus-járvány miatt tavalyról idénre halasztottak. Brzeczeknek májusban meghosszabbították a szövetségi kapitányi szerződését az idei év végéig.

A lengyel válogatott Magyarországgal, Angliával, Albániával, Andorrával és San Marinóval került egy csoportba a 2022-es katari vb európai selejtezőjében.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: ismét Telkiben az U17-esek

Utánpótlássport
9 órája

Népsport: Egy klasszissal jobbak voltunk

Népsport
21 órája

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 9. fordulójában

Utánpótlássport
2026.10.13. 10:56

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
2026.10.12. 20:52

Az MLSZ jelezte: Szoboszlai nem sérülten tért vissza a Liverpoolhoz

Légiósok
2026.10.12. 11:55

Labdarúgás: ötöt kapott az U19-es női válogatott a németektől

Utánpótlássport
2026.10.10. 13:08

Tóth Milán útja az ózdi hintától a nagyszombati gólig

Magyar válogatott
2026.10.08. 10:02

Javított a magyar válogatott a FIFA világranglistáján

Minden más foci
2026.10.07. 14:39