Légiósok: Kecskés Ákos a Sepsi OSK-hoz igazolt – hivatalos

Vágólapra másolva!
2023.09.02. 10:24
null
Kecskés Ákos a Sepsihez igazolt (Fotó: Mirkó István)
Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport korábbi értesülései és a román élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Sepsi OSK hivatalosan is bejelentette a hatszoros magyar válogatott védő, Kecskés Ákos szerződtetését.

Mint azt előre jeleztük, magyar válogatott védő pótolhatja a távozó magyar válogatott védőt, az azeri Neftcsihez szerződő Tamás Márkot a Sepsi OSK-nál, a szentgyörgyi klub pedig szombat délelőtt hivatalosan is bejelentette, hogy három évre szóló szerződést kötött az Európa-liga-résztvevő osztrák Linzer ASK-t elhagyó Kecskés Ákossal, akinek magyar válogatott csapattársa is lesz: Varga Roland.

A 27 éves, hódmezővásárhelyi születésű Kecskés pályafutása során futballozott az olasz Atalantában, Újpesten, a lengyel Neicieczában és a Korona Kielcében, a svájci Luganóban és az orosz Nyizsnyij Novgorodban is, mielőtt tavaly nyáron a LASK-hoz szerződött, de a linzieknél csupán nyolc mérkőzésen játszott, tétmérkőzésen legutóbb februárban kapott lehetőséget.

Kecskés iránt korábban a Fehérvár FC is érdeklődött.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik