Labdarúgás: sejtelmes üzenet – Fernando Torres visszatér?

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.05.25. 22:35
null
Egyelőre csak találgatni lehet, hogy mi jár Fernando Torres fejében (Fotó: AFP, archív)
Titokzatos bejegyzést tett közzé az Instagram-oldalán Fernando Torres, a spanyolok világ- és kétszeres Európa-bajnok labdarúgója: a 37 éves csatár a visszatérést fontolgatja. A kérdés, hogy profi szinten-e…

A „Kölyök” 2019 augusztusában a japán Szagan Toszu játékosaként fejezte be aktív pályafutását. Azóta keveset hallottunk róla, de a mostani év elején felhívta magára a figyelmet azzal, hogy „nyugdíjasként” alaposan kigyúrta magát.

Most pedig lehet, hogy visszatér a futballpályára...

„Csak egyféleképpen tudom értelmezni az életet: játszva. Ezért úgy döntöttem, visszatérek. Pénteken elárulom, hol” – írta Torres kedden az Instagramon.

Ennél többet egyelőre nem tudni, így azt sem, hogy az Atlético Madrid, a Liverpool és a Chelsea korábbi csatára profiként kíván-e újra futballozni.

Megjegyzendő, Torres tavaly márciusban pályára lépett volna a Liverpool Legends tagjaként az FC Barcelona öregfiúi elleni jótékonysági meccsen, de a találkozót a koronavírus-járvány miatt elhalasztották – írja a Liverpool Echo.


Legfrissebb hírek

Bejelenthetik Szalai Attila érkezését; a Chelsea-től igazol az Arsenal – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
5 órája

39 évesen tért vissza az olasz élvonalba Edin Dzeko – hivatalos

Olasz labdarúgás
23 órája

A magyar válogatott egy helyet visszaesett a FIFA-világranglistán

Minden más foci
Tegnap, 11:05

Japán videójáték sztárja lett a magyar ikon

Minden más foci
Tegnap, 9:16

Döntöttek a Lyonról, marad az élvonalban a klub

Francia labdarúgás
2025.07.09. 17:14

Egy év börtönbüntetést kapott Carlo Ancelotti

Spanyol labdarúgás
2025.07.09. 16:33

Klub-vb: drasztikus jegyárcsökkentés a kevés néző miatt

Klub-vb
2025.07.07. 13:44

A 13:1-es kiütés után Trianon jutott eszébe

Népsport
2025.07.07. 13:19
Ezek is érdekelhetik