Labdarúgás: Maradona fia szerint az apját „megölték”

2024.01.14. 12:20
Az olasz-argentin Diego Armando Maradona Jr., a futball-legenda Maradona fia szerint apját „meggyilkolták”, mert „sorsára hagyták, amikor lehetett volna tenni valamit” azért, hogy életben maradjon.

 

Diego Maradona 1960–2020 (Fotó: AFP)
Diego Maradona 1960–2020 (Fotó: AFP)

Diego Armando Maradona Jr. egy olasz televíziós műsorban nyilatkozott, és mondatait a legnépszerűbb spanyol sportnapilap, a Marca is közölte. Az ifjabbik Maradona – aki házasságon kívüli kapcsolatból született 1986-ban, Nápolyban, amikor apja Olaszországban légióskodott – konkrétummal nem szolgált, de egyértelműen azokra az orvosokra utalt, akik ellen az argentin ügyészség nyomozást folytat halált okozó emberölés vádjával.

„Mi – a gyermekei – hiszünk az argentin igazságszolgáltatásban. Meggyőződésem, hogy ennek nem kellett volna így végződnie. Megölték az apámat. Nem az én dolgom megmondani, ki tette, de sorsára hagyták, amikor valamit még lehetett volna tenni érte” – jelentette ki a Mediaset Italia „Verrisimo” című műsorában.

A minden idők egyik legjobb futballistájaként számon tartott Maradona 61 éves korában, 2020. november 25-én hunyt el. Az ok akut szívelégtelenség volt, ami tüdőödémához vezetett. Hazájában az Argentinos Juniors, a Boca Juniors és a Newell's Old Boys klubcsapataiban, Európában az FC Barcelonában és a Sevillában, valamint a Napoliban játszott, bajnokságot, olasz és spanyol kupát, itáliai együttesével UEFA-kupát nyert.

Az argentin válogatottal, amelyben 91 meccsén 34-szer volt eredményes, 1986-ban világbajnok, 1990-ben vb-ezüstérmes volt. A nemzeti együttesben 1977-ben, 16 évesen mutatkozott be a Magyarország elleni barátságos mérkőzésen. 2000-ben a nemzetközi szövetség, a FIFA szavazásán elnyerte az évszázad labdarúgója címet.

Legfrissebb hírek

Költője saját vérével írta fel a börtöncellája falára az algériai himnuszt a legenda szerint – J-csoport

Foci vb 2026
4 órája

Vb 2026: ki nyeri a tornát? A ranglistán Messiék, a keretértékben a franciák állnak az élen, a bukiknál a spanyolok a favoritok

Foci vb 2026
6 órája

FIFA-világranglista: három helyet javítva 39. a magyar válogatott, Argentína az élen

Magyar válogatott
9 órája

Vb 2026: Messi szerint az argentin válogatott nyerő típusú csapat

Foci vb 2026
11 órája

Spanyolország Európa után a világ trónjára is felül? – az NS vb-erősorrendje, 3. rész

Foci vb 2026
11 órája

Meglepő kérdést kapott mérkőzés közben Lionel Messi

Foci vb 2026
13 órája

Tóth Balázs: A második félidő sokkal jobban nézett ki, az első nem volt jó

Magyar válogatott
Tegnap, 10:24

Szűcs Tamás a Szoboszlai Dominiknek adott gólpasszáról: Tudtam, hogy ott lesz

Magyar válogatott
Tegnap, 9:25
Ezek is érdekelhetik