Koronavírus: Matthäus magyaroknak is segített hazajutni

SZ. GY.SZ. GY.
Vágólapra másolva!
2020.03.27. 12:57
null
Lothar Matthäus idén februárban a Köln–Schalke Bundesliga-mérkőzésen (Fotó: AFP)
Amint arról a Bild nyomán Magyarországon elsőként mi is beszámoltunk, a 150-szeres német válogatott, világ- és Európa-bajnok Lothar Matthäus csütörtök hajnalban sikeresen hazajutott Dubaiból a lassan két évtizede a lakóhelyének számító Budapestre. A német lap arról is beszámolt, hogy a világsztárnak Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter személyesen segített, amikor arról biztosította, hogy a magyar állampolgárság hiánya nem akadálya a hazatérésnek, abban az esetben, ha az illetőnek van magyarországi, bejelentett lakcíme. A hírt kérdésünkre Paczolay Máté, a külügyminiszter sajtófőnöke megerősítette.

 

„Szijjártó Péter és Lothar Matthäus régóta ismeri egymást. Amint tudomásunkra jutott az ügy, kapcsolatba léptünk Lothar Matthäusszal, és a jogszabályoknak megfelelően segítettük ő és családja hazatérését Magyarországra. Pontosan úgy, ahogy közel négyezer embernek is segítettünk az elmúlt napokban és ugyanúgy mint ahogy a még külföldön lévőknek is segítünk folyamatosan.”

A Nemzeti Sport elérte Lothar Matthäust is, aki lapunknak elmondta, hogy az egyre szigorúbb szabályok sorában szerda éjfélkor következett be a reptér lezárása Dubaiban, de szerencséjére az egyik barátja jelezte neki, a magángépe üresen indul vissza aznap az Emírségekből, fel tudja őket venni. A jelenleg szakkommentátorként dolgozó világsztár akkor már kapcsolatban volt a magyar külüggyel, miután a múlt héten az a hír járta be a világsajtót, hogy állampolgárság híján nem tud hazajutni Budapestre.

„A külügyminiszter urat abból az időből ismerem, amikor magyar szövetségi kapitány voltam és folyton a Honvéd meccsein találkoztunk, azt hiszem, nagy szurkolója a csapatnak – mondta Matthäus. – Miután kaptam tőle egy SMS-t a múlt heti cikkek után, több magyar diplomata is keresett, hogy felajánlják a segítségüket. Miután kiderült, hogy magyar útlevél nem szükséges, a gondom az volt, hogy bár van magyarországi lakcímkártyám, de az nem volt nálam, otthon maradt Budapesten. Azonban egy barátom elment érte a lakásomba, és bemutattuk a minisztériumnak, lehetővé vált a hazatérésünk. Miután orosz nemzetiségű feleségemnek is van bejelentett lakcíme Budapesten, minden hivatalosan történt, bármilyen kivételezés nélkül.”

Szijjártó Péter 2012-ben a Budapest Honvéd egyik mérkőzésén (Fotó: Török Attila)
Szijjártó Péter 2012-ben a Budapest Honvéd egyik mérkőzésén (Fotó: Török Attila)

Végül úgy alakult, hogy Lothar Matthäus hazatérése nemcsak hogy nem került pénzébe a magyar államnak, de ő további öt, Európába igyekvő magyarnak tudott segíteni. Hazánk müncheni konzulátusának közbenjárására, öt – az Emírségekben rekedt – magyar állampolgárt is sikerült feljuttatni a Nürnbergbe tartó gép fedélzetére.

„Dubaiból a miénk volt az utolsó előtti gép, amelyet engedtek fölszállni. Nürnbergből aztán egy másik, általam bérelt repülővel jutottunk haza, csütörtökön, hajnali egy órakor.”

Arra a kérdésünkre, hogy hosszú távon tervezi-e, hogy Budapesten marad, így felelt az aranylabdás és 1990-ben a világ legjobb sportolójának választott Matthäus: „Hosszú távú tervei most senkinek sincsenek. De ameddig lehet, igen, itt szeretnénk maradni, biztonságban érezzük magunkat Magyarországon, egyelőre a fertőzöttek száma is viszonylag alacsony más, környékbeli országokéhoz képest. A múlt heti sajtóhírek után sokan megkerestek Németországból, barátok, rokonok, hogy felajánlják a házukat, lakásukat, maradhattam volna Nürnbergben is, édesanyámnak onnan húsz kilométerre van nagy háza, de én Budapestre vágytam, az otthonomba! Itt élünk, biztosított az élelmiszer, a megfelelő életkörülmények, és sokan segítenek nekünk. Köszönjük, most már jól vagyunk!”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik