Kép: megrázó fotók – az életéért küzd a német bajnok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.30. 17:15
Nemrég beszámoltunk róla, hogy a korábbi horvát labdarúgóra, Ivan Klasnicra újabb veseátültetés vár, ugyanis a legutóbbi műtét után a szervezete kilökte az új szervet. Az angol Daily Mail most fotókat is közölt a hetente háromszor ötórás vérmosáson áteső futballista egyik kezeléséről.

Klasnic korábbi donora édesanyja, Sima volt, de a horvát támadó szervezete kilökte magából az új vesét, így azonnal szükség lenne egy új transzplantációra. Erre azonban Németországban akár hét (!) évet is kell várni.

Klasnic jelenleg Hamburgban él, ott jár a kezelésekre hetente háromszor. Egy ilyen dialízis alkalmával öt órán keresztül mossák a vérét.

„A kislányomnak, Fabiannának látnia kell, hogy mindent megteszek. Tudja, hogy nagyon beteg vagyok és gyakran kell kórházba mennem, de nem tudja, hogy miért. Nem akarom megijeszteni” – mondta a 36 éves, a Werder Bremennel német bajnoki címet nyerő csatár.akár hét (!) évet is kell várni.

Klasnic jelenleg Hamburgban él, ott jár a kezelésekre hetente háromszor. Egy ilyen dialízis alkalmával öt órán keresztül mossák a vérét.

„A kislányomnak, Fabiannának látnia kell, hogy mindent megteszek. Tudja, hogy nagyon beteg vagyok és gyakran kell kórházba mennem, de nem tudja, hogy miért. Nem akarom megijeszteni” – mondta a 36 éves, a Werder Bremennel német bajnoki címet nyerő csatár.

(Forrás: Daily Mail)
(Forrás: Daily Mail)
(Forrás: Daily Mail)
(Forrás: Daily Mail)
(Forrás: Daily Mail)
(Forrás: Daily Mail)
(Forrás: Daily Mail)
(Forrás: Daily Mail)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik