Japán: Iniesta csapata fél távnál utolsó a bajnokságban

M. D.M. D.
2022.06.26. 19:28
null
Andrés Iniestáéknak idén a bennmaradásért kell harcolniuk a japán bajnokságban (Fotó: Facebook/Andrés Iniesta)
Andrés Iniesta együttese, a Vissel Kobe tizennyolc forduló után az utolsó helyen áll a 18 csapatos japán labdarúgó-bajnokság (J1 League) 2022-es szezonjában.

 

A Kobe rettenetesen gyengén kezdte a bajnokságot, az első 11 fordulóban egyszer sem nyert és csak négy pontot szerzett. Azóta két győzelmet is elkönyvelt már a korábban éveken át a spanyol élvonalban dolgozó Miguel Ángel Lotina által irányított együttes, de a legutóbbi hat bajnokijából így is elveszített négyet (vasárnap az Uravától kapott ki otthon 1–0-ra), így hatpontos lemaradással továbbra is az utolsó helyen áll a ligában.

A Kobe mérlege 18 forduló után két győzelem, öt döntetlen és 11 vereség.

Iniesta a bajnokságban 17 mérkőzésen két gólt szerzett és három gólpasszt adott eddig ebben a szezonban. Csapattársa másik két korábbi Barca-játékos, Bojan Krkic és Sergi Samper is.

Az ázsiai Bajnokok Ligájában jobban szerepel a Kobe, ott veretlenül, csoportelsőként jutott tovább a legjobb 16 közé; a nyolcaddöntőben a japán bajnokság éllovasa, a Jokohama F. Marinos lesz Iniestáék ellenfele a nyár végén.

Legfrissebb hírek

Torna-vb: a címvédő japánok nyerték a férfi csapatversenyt

Torna
2026.10.21. 08:59

Valter Attila mégsem úszta meg a törést

Kerékpár
2026.10.19. 09:19

Valter Attila bukással zárta a kerékpáros szezont Japánban

Kerékpár
2026.10.18. 13:40

Andrés Iniesta: Spanyolország még csak évek múlva lesz a csúcson

Spanyol labdarúgás
2026.10.07. 10:46

Ázsiai Játékok: Kína 341 éremmel nyerte a nemzetek közötti versengést

Egyéb egyéni
2026.10.04. 18:08

Jégkorong: szoros meccsen kikaptunk Japántól a női Négy Nemzet Tornáján

Jégkorong
2026.10.02. 21:07

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Újraosztott Aranylabda, 1. rész: a vb-döntős gólja repítette a csúcsra Andrés Iniestát

Képes Sport
2026.09.15. 16:25