IFFHS: Felix Brych az évtized legjobb játékvezetője, Kassai Viktor a 9.

Vágólapra másolva!
2021.01.13. 10:16
null
Felix Brych az évtized legjobb játékvezetője az IFFHS-nél (Fotó: AFP)
Felix Brych lett az elmúlt évtized legjobb játékvezetője a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezetnél (IFFHS). A 19 fős listára egy magyar játékvezető is felkerült, Kassai Viktor a 9. helyen végzett.

 

Az IFFHS honlapjának híre szerint a sorrendet a 2011 és 2020 közötti időszak minősítése határozta meg, az adott esztendőben elért első helyezés 20 pontot ért, a második 19-et, a harmadik 18-at, s egy pont járt a 20. pozícióért.

A 45 éves Felix Brych 2017-ben volt az év legjobb játékvezetője, emellett kétszer (2019, 2020) a második, egyszer (2014) pedig a harmadik helyen végzett. A német egy ponttal előzte meg a török Cüneyt Cakirt és nyolccal a holland Björn Kuiperst.

Az aktív játékvezetéstől 2019 végén visszavonult Kassai Viktor 56 pontot szerezve végzett a kilencedik helyen. A 2008-ban olimpiai, három évvel később Bajnokok Ligája-döntőt vezénylő magyar bíró 2011-ben az év legjobbja, 2013-ban pedig harmadik lett az IFFHS-nél.

A teljes lista megtekinthető itt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik