Hollandia: szerződést bontott a korábbi MU-védővel az Ajax

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.12.27. 15:51
null
Daley Blind elhagyja nevelőegyesületét, az Ajaxot (Fotó: Getty Images)
A holland élvonalban (Eredivisie) szereplő Ajax Amsterdam a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy 2022. december 31-én megszűnik a csapat válogatott védőjének, Daley Blindnek a szerződése, akinek eredeti kontraktusa 2023 nyarán járt volna le.

Az Amszterdamban született Blind nyolcéves kora óta az Ajax korosztályos csapatait erősítette, a felnőttek között 2008-ban, az FC Volendam elleni mérkőzésen mutatkozott be, majd kölcsönbe a Groningenhez került, mielőtt visszatért volna nevelőegyesületéhez.

Daley Blind 2014-ben, négy holland bajnoki cím után távozott az Ajaxtól, hiszen az angol Manchester United szerződtette, a „vörös ördögökkel” FA-kupát, Ligakupát, angol Szuperkupát és Európa-ligát nyert, aztán 2018-ban visszatért Amszterdamba, s további háromszor nyert holland bajnokságot.

A klub honlapjának összegzése szerint Daley Blind összesen 333 mérkőzésen 13 gólt szerzett az Ajax színeiben, január 1-től viszont szabadon igazolható játékosként új csapatot kereshet magának, hiszen a klub 2022 december 31-től megszünteti az eredetileg 2023. június 30-ig érvényes szerződését.

Legfrissebb hírek

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
8 órája

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

Fischer Pál: 1990 októberében 10-est kapott – ma már hatvanéves

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 07:53

Két és fél hónapot is kihagyhat a Man. United egyik legjobbja

Angol labdarúgás
2026.01.27. 18:57

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32

Casemiro nyáron távozik a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2026.01.22. 18:41

Suárez duplájával a Sporting legyőzte a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:02
Ezek is érdekelhetik