Hollandia: már ebben a hónapban visszatérhetnek a nézők a stadionokba

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.04.06. 21:02
null
7 500 Ajax-drukker újra a helyszínről buzdíthatja csapatát (Fotó: AFP)
A nézők már ebben a hónapban visszatérhetnek a lelátóra a Holland Labdarúgó-szövetség (KNVB) keddi közlése szerint.

 

A KNVB arról számolt be, hogy az élvonalbeli és a másodosztályú bajnokság április 23–25. között esedékes fordulójában korlátozott számú szurkoló már jelen lehet, de hogy pontosan mennyi, azt a helyi hatóságok döntik el.

„Szoros kapcsolatban vagyunk a kormánnyal, hogy a közönség visszatérhessen a stadionokba. Igyekszünk felgyorsítani a folyamatot, amennyire lehetséges. Ez egy nagyon fontos lépés” – közölte a KNVB.

A szabályok szerint a drukkereknek 24 óránál nem régebbi negatív koronavírusteszttel kell rendelkezniük, a stadionban pedig legalább másfél méteres távolságot kell tartaniuk társaiktól. Az első tervek szerint az ominózus hétvége slágermérkőzését, az Ajax Amsterdam és az AZ Alkmaar rangadóját 7500 érdeklődő tekintheti meg a helyszínen, míg a Feyenoord 6500 szurkoló előtt fogadhatja a Vitesse-t.

Hollandiában március 27-én kísérleti jelleggel 5000 néző előtt rendezték meg a lettek elleni világbajnoki selejtező mérkőzést. A holland szövetség és a kormány közös kísérletében azt próbálták modellezni a koronavírus-járvány szempontjából, hogy hány kontakthelyzet adódik egy ilyen eseményen.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik