Hollandia: az Ajax már 11 ponttal a PSV előtt

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2019.11.10. 19:25
null
Donny van de Beek huszonöt gólt szerzett már az Ajax játékosaként a holland bajnokságban, de csak kettőt a tizenhatoson kívülről (Forrás: Twitter)
Már tizenegy pont a különbség a holland bajnoki tabellán a listavezető Ajax és a harmadik helyezett PSV között, mivel az amszterdami csapat megnyerte, míg az eindhoveni elveszítette vasárnapi mérkőzését az Eredivisie 13. fordulójában.

 

A címvédő amszterdami egylet Donny van de Beek duplájára alapozva 4–0-ra verte meg az Utrechtet, ezzel az Eredivisie történetének első csapata lett, amely egy naptári évben 19 bajnoki meccsen is eljutott legalább négy gólig. Az előző idény társgólkirálya, Dusan Tadics egy góllal és egy gólpasszal fejezte be a találkozót. Mindemellett az Ajax játékosai összesen 804 passzkísérlettel próbálkoztak a mérkőzésen, ami 2014 óta a legtöbb holland élvonalbeli bajnokin.

A fővárosiak a legutóbbi szezonban az utolsó fordulóig nyílt csatát folytattak a PSV-vel a bajnoki címért, ebben az évadban valószínűleg nem fognak, az eindhoveni alakulat ugyanis a Willem II-től is kikapott (1–2), így már 11 pont a lemaradása az Ajax mögött. Mark van Bommel legénysége az előző négy meccséből hármat elveszített az Eredivisie-ben, ugyanannyit, mint az azt megelőző 50 bajnoki mérkőzéséből összesen.

A tabella második helyén a Manchester United Európa-liga-csoportellenfele, az AZ Alkmaar áll.

A Feyenoord csak a tizedik, és vasárnapi győzelméért is nagyon meg kellett szenvednie, mert csak 0–2-ről felállva tudta megverni hazai pályán a sereghajtó Waalwijket.

HOLLANDIA, EREDIVISIE
13. FORDULÓ
Vasárnapi mérkőzések

Ajax–Utrecht 4–0
Willem II–PSV 2–1
Feyenoord–RKC Waalwijk 3–2
Twente–Zwolle 2–1
20.00: AZ Alkmaar–FC Emmen
Az élcsoport: 1. Ajax 35 pont, 2. AZ Alkmaar 26 (12 mérk.), 3. PSV 24, 4. Utrecht 23, 5. Vitesse 23, 6. Willem 22, …10. Feyenoord 20

AZ AJAX IDÉN 19 BAJNOKI MECCSEN SZERZETT LEGALÁBB 4 GÓLT
Január 20.
Ajax–Heerenveen 4–4
Február 2.
Ajax–Venlo 6–0
Február 17.
Ajax–NAC Breda 5–0
Február 24.
ADO Den Haag–Ajax 1–5
Március 10.
Ajax–Fortuna Sittard 4–0
Április 3.
Emmen–Ajax 2–5
Április 6.
Willem II–Ajax 1–4
Április 13.
Ajax–Excelsior 6–2
Április 23.
Ajax–Vitesse 4–2
Május 12.
Ajax–Utrecht 4–1
Május 15.
De Graafschap–Ajax 1–4
Augusztus 10.
Ajax–Emmen 5–0
Augusztus 17.
Venlo–Ajax 1–4
Szeptember 1.
Sparta Rotterdam–Ajax 1–4
Szeptember 14.
Ajax–Heerenveen 4–1
Szeptember 25.
Ajax–Fortuna Sittard 5–0
Október 27.
Ajax–Feyenoord 4–0
November 1.
Zwolle–Ajax 2–4
November 10.
Ajax–Utrecht 4–0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik