Gyász: Luis Enrique közleményt adott ki, elhunyt 9 éves kislánya

Vágólapra másolva!
2019.08.29. 22:06
null
Luis Enrique és kislánya, Xana 2015-ben (Fotó: Getty Images)
Csütörtök este hivatalos közleményben tudatta Luis Enrique, a spanyol labdarúgó-válogatott és a Barcelona korábbi trénere, hogy 9 évesen elhunyt a kislánya.

 

Az edző 2018 nyarán vállalta el a spanyol nemzeti együttes irányítását, ám idén júniusban személyes okokra hivatkozva lemondott a posztjáról.

A nemzetközi sportsajtó csak találgatott, mi állhat a döntés hátterében, de egészen mostanáig semmi biztosat sem lehetett tudni az okokról. Most viszont Luis Enrique a közösségi oldalán közleményben tudatta a szomorú hírt: 9 esztendős kislánya, Xana az elmúlt öt hónapban csontrákkal küzdött, és csütörtökön elhunyt.


 

Enrique közleményében köszönetet mondott a diszkrécióért és a megértésért, egyúttal megköszönte a kórháznak, az orvosoknak és a nővéreknek is a segítséget.

„Nagyon fogsz hiányozni, s nem lesz nap, hogy ne gondolnánk rád. Remélem, a jövőben találkozunk még. Te leszel a csillag, ami a családunkat irányítja. Pihenj, Xanita.”

Legfrissebb hírek

Kölcsönben folytathatja a Barcelona magyar kapusa – sajtóhír

Légiósok
2025.07.09. 09:42

Jön a Williams utáni és a Williams helyetti korszak Barcelonában

Spanyol labdarúgás
2025.07.07. 18:31

Gyász: elhunyt a Honvéd és a ZTE egykori labdarúgója

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 14:17

Barcelonában megsértődtek, és bezárták a kapukat Nico Williams előtt – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 18:51

„Nehezen találom a megfelelő szavakat” – liverpooli csapattársai megható sorokkal búcsúztak Diogo Jotától

Angol labdarúgás
2025.07.04. 17:52

Gyász: eltemették Horváth Zoltánt

Egyéb egyéni
2025.07.04. 16:53

Gyász: elhunyt Horváth László olimpiai ezüstérmes öttusázó

Egyéb egyéni
2025.07.04. 13:42

Megható videóval búcsúzott Jotától a Liverpool: „A mi srácunk Portugáliából. Örökké...”

Angol labdarúgás
2025.07.04. 12:02
Ezek is érdekelhetik