Francia Kupa: elmaradt a csoda, sorozatban negyedszer is a PSG-é a trófea

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.08. 23:06
null
Cavani gólja végleg eldöntötte a kupa sorsát (Fotó: AFP)
A Paris Saint-Germain labdarúgócsapata 2–0-ra legyőzte a harmadosztályú Les Herbiers-t a Francia Kupa fináléjában a Stade de France-ban, így sorozatban negyedszer is elhódította a trófeát.

Már a nyolcaddöntővel is története legjobb szereplését produkálta az 1919-ben alapított Les Herbiers, amely nem állt ott le, és végül úgy jutott el a Francia Kupa fináléjáig, hogy nem kellett élvonalbeli ellenféllel megmérkőznie.

A döntőben igazi nagyágyú, a Paris Saint-Germain várt a „kishalra”, amelynek éves költésvetése össze sem hasonlítható a párizsi sztárgárdáéval (2 millió euró – 540 millió euró). A PSG ennek ellenére nem becsülte le ellenfelét, Unai Emery már a meccs előtt leszögezte, hogy igazi profiként készülnek a találkozóra, s a szezon végén távozó szakember ennek szellemében a lehetséges legerősebb összeállításban küldte pályára csapatát.

A harmadosztályú együttes ehhez képest rendesen bekezdett, az első ötven másodpercben nem engedte labdaérintéshez ellenfelét, és akkor is csak blokkra futotta Thiago Silva erejéből.

A folytatásban már inkább hasonlított az előzetesen vártakhoz a játék képe, a 6. percben Giovani Lo Celso, majd három minutummal később Kylian Mbappé találta el a kapufát. A nyomasztó mezőnyfölény a 26. percben érett góllá, Lo Celso 20 méterről szépen kilőtte a jobb alsó sarkot (0–1). Az argentin egyébként nem sokkal korábban ismételten eltalálta a kapufát, így igencsak kijárt neki a találat.

Sokatmondó adat az első félidővel kapcsolatban, hogy a párizsiak kapusa, Kevin Trapp mindössze négyszer ért labdához, védést pedig nem is kellett bemutatnia.

A második játékrész meg nem adott góllal kezdődött, Mbappé találatát a videobíró-technológia (VAR) használata után érvénytelenítették, ezzel viszont csak elodázták a második PSG-gólt, amelyet végül Edinson Cavani szerzett meg tizenegyesből. Az uruguayi támadó a kilencedik kupadöntőjében a 11. gólját jegyezte (0–2).

A hősiesen védekező Les Herbiers végül megúszta kétgólos vereséggel. A PSG története során tizenkettedszer ünnepelhet Francia Kupa-sikert, sorozatban pedig negyedszer zárult a sorozat a párizsi együttes végső győzelmével.

FRANCIA KUPA
DÖNTŐ
Les Herbiers (III.)–Paris Saint-Germain 0–2
(Lo Celso 26., Cavani 74. – 11-esből)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik