Fortuna Liga: Azt éreztem, hogy be tudom rúgni – Hahn János

Vágólapra másolva!
2021.10.25. 10:09
null
Hahn János büntetőt hibázott, de így is nyert a DAC (Fotó: Lelkes Ernő)
Sok helyzet, de csak egy gól. A Fortuna Ligában a DAC (Dunaszerdahely) lendületes meccsen 1–0-ra legyőzte a Michalovcét (Nagymihály). Németh Antal tanítványai csak a rosszabb gólkülönbségük miatt negyedikek.


Az egyetlen, mindent eldöntő találat a38. percben esett Hahn János adta agólpasszt.

„Egyérintős akció, szép találat volt. Lehetett volna több is” – mondta már mosolyogva atalálkozó után aNemzeti Sportnak amagyar játékos.

Nem így volt a60. percben, amikor a25 éves támadó kihagyta abüntetőt. Létezik egy íratlan szabály, hogy afaultolt játékos ne végezze el atizenegyest, de adunaszerdahelyi kilences futott neki abüntetőnek.

„Azt éreztem, hogy be tudom rúgni. Rosszul gondoltam, majd legközelebb, ha engedik, újra odaállok. Középre szerettem volna helyezni abüntetőt, de sajnos alécet találtam el. Elég mérges voltam miatta, nem akartam, hogy izgulós legyen avége. Mindig rossz kihagyni, de így, hogy egy-nullánál eldönthettük volna atalálkozót, még kellemetlenebb. Összességben jó mérkőzést játszottunk, megérdemelten nyertünk, akár több gólt is szerezhettünk volna. Alegfontosabb, hogy megvan ahárom pont és folytattuk ajó szériánkat, harmadszor tudtunk sorozatban győzni. Bízom benne, hogy szombaton ezt folytatjuk” – árulta el Hahn János.

„Jó meccset játszottunk. Szerettünk volna minél nagyobb arányú győzelmet aratni, sajnos csak egygólos siker lett. Ez azonban ugyanolyan értékes három pont, mintha öt-hat góllal győztünk volna. Az első félidőben jól tartottuk alabdát, nehezebben kerültünk helyzetbe, de megszereztük avezetést. Afordulás után még agresszívabban jöttünk ki, több területünk volt, és jöttek ahelyzetek. Sajnos nem sikerült növelni az előnyünket, de így is elégedett vagyok acsapattal teljesítményével” – nyilatkozta lapunknak Schäfer András, aki ismét amezőny legjobbja volt.

Aszigorított korlátozások ellenére ismét aMOL Arénában voltak ahétvégén legtöbben, négyezren látták aDAC újabb győzelmét.

„Jó úton vagyunk, sorozatban harmadszor győztünk. Sajnos, akoronavírus-járvány miatt nem lehet telt ház a stadionban – nyilatkozta Schäfer András.

SZLOVÁK FORTUNA LIGA
12. FORDULÓ
DAC–Michalovce 1–0
Dunaszerdahely,
Mol Aréna. 3998 néző. V: Marhefka
DAC:
Jedlicka – Blackman, Kruzliak, Muhamedbegovic, Davis – Andzouana (Ciganiks, 78.), Dimun, Schäfer, Lamkel Zé (Beszkorovajnij, 90+2.) – Hahn (Nebyla, 64.), Krsztovics (Sharani, 78.).
MICHALOVCE:
Kozsuhar – Magda, Kotula, Ranko, Vasko – Zofcák (Kvocera, 73.), Begala – Marcin, Méndez (Gembicky, 87.), Kanu (Casado, 56.) – Trusa
Gólszerző: Andzouana (38.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik