nemzetisport.hu
2018.09.24 19:34 Frissítve: 2018.09.24 22:32

FIFA-gála: népes magyar küldöttség volt Londonban

Népes magyar küldöttség vesz részt a FIFA londoni gáláján. Csányi Sándor, az MLSZ elnöke, illetve a FIFA-alelnöke „hivatalból” volt jelen, de a szövetség képviseletében megjelent Marco Rossi szövetségi kapitány és Róth Antal utánpótlás-szakágvezető is, akik a FIFA vasárnapi konferenciáján is részt vettek, amelyen főképp a világbajnokság tanulságairól volt szó.

Róth Antal, Marco Rossi szövetségi kapitány és Jakab János, a Budafok elnöke a gálán

 

A Royal Festival Hallban megjelent főszerkesztőnk, a Puskás-díj létrehozásában nagy szerepet vállaló Szöllősi György is. Mivel hamarosan tizedik alkalommal adják át az év góljának díjat az eseményen a Puskás Akadémia képviselői is részt vettek, így Mészáros Lőrinc klubelnök, Jakab János, a felügyelő bizottság elnöke, illetve Spandler Csaba, a csapat saját nevelésű játékosa, aki többször viselhette a csapatkapitányi karszalagot. Orbán Viktor miniszterelnök, az akadémia alapítója hagyományosan ismét meghívást kapott, de nem tudott elmenni Londonba.

A gálán megjelent Puskás Ferenc unokája és dédunokája is.

A gálán magyar jelölt is volt: az Év női játékosa-díjra nominált német válogatott Marozsán Dzsenifer.

Élő közvetítésünket a gáláról ide kattintva olvashatják.

2023.09.27 23:23:44

Minden más foci nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Az angolok például az egyik világbajnokságon odáig mentek a tradicionális maori harci tánc, a haka »tompító célzatú megelőzésében«, hogy nyitott V-alakban sorakoztak fel – mintegy elnyelendő a fekete mezeseket –, vállalva a több ezer font sterlinges bírságot is, amelyet a félpálya átlépéséért rótt ki rájuk a nemzetközi szövetség.

2023.09.26 19:55:51

Minden más foci nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Az Illés együttes először az 1968-as táncdalfesztiválon hallott dalával – Amikor én még kissrác voltam – megidézem az ifjúságomat, már ami a labdarúgás szeretetét illeti. Ezt azért írom le, mert noha Lionel Messit és Cristiano Ronaldót kiváló futballistának tartom, mindig feszengtem, amikor gyerekek tucatjait láttam a mezükbe bújva. Miért nem lehet honi játékoshoz kötődni? A válasz korszakoktól függően más és más volt.

2023.09.24 23:48:36

Minden más foci nemzetisport.hu

2023.09.24 16:02:14

Minden más foci nemzetisport.hu

Csak igen rossz leosztásban, magabiztosan nyert az élvonal éllovasa Sepsiszentgyörgyön.