FFT: Maradona hihetetlen története a kezdetektől

2020.11.26. 11:34
Jóval az előtt, hogy Argentína fiatal tehetségeit az „új Maradonának” nevezték volna el, ott volt az igazi Maradona. Negyven évvel azt követően, hogy 16 évesen bemutatkozott, az FFT felidézte a szerdán elhunyt legenda pályafutásának kezdetét.

2001-es könyvében, a Cebollita Maradonában Francisco Cornejo tökéletesen – és meglehetősen drámaian – írja le, mit érzett a fiatal Maradona edzőjeként, amikor „elvették” tőle a hatalmas tehetséget.

„Olyan volt, akár egy rablás, erőszakos rablás, ahol nem maradt más választásom, mint átadnom őt – mondja. – Úgy éreztem magam, mint az ékszerész, aki kicsiszolt egy gyémántot, tökéletes ékszert készített, az utolsó szegletéig ismeri, de már más fogja viselni, olyasvalaki, aki nem ismeri annyira, vagy nem is érdekli.”

Cornejo volt Maradona első edzője a Los Cebollitas – „kicsi hagymák” – együttesében, amely az Argentinos Juniorshoz tartozott. Az edző fedezte fel Maradonát, amikor egyszer az utcán focizott. Annyira megdöbbentette, amit látott, hogy gyorsan elszaladt a szülőkhöz, és az édesanyjától tudakolta, hány éves is pontosan a fiú. Nem akarta elhinni, hogy csak nyolc. A következő években, ahogy a gárda menetelt előre, Maradonát elkönyvelték csodagyereknek. Nem sokkal később már be is jelentkezett érte a nagyok csapata.

A Maradona-mítosz eredettörténetét dolgozza fel a FourFourTwo magazin 2017-es, terjedelmes cikke, amely magyarul is elolvasható a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!

Legfrissebb hírek

Az ügyészek 4-12 év börtönbüntetést kértek a Maradonát kezelő orvosokra

Minden más foci
2026.10.10. 09:43

Giorgi Lazarasvili: Kerkez Milos felfutásai nagy gondot okoztak Grúziának; Pupp Réka: Bízom benne, hogy a versenynapon összeáll a kép

E-újság
2026.10.04. 00:11

1 árva pontunk van; Az ukrán gólkirály nem koporsóban, de sérülten jött meg a frontról

E-újság
2026.09.29. 23:40

Pontja már van a válogatottnak, gólja még nincs; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
2026.09.28. 23:50

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57

Tóth Balázs a No. 1; Corbu Máriusz: Glasgow-ban rendben leszünk

E-újság
2026.09.14. 23:35

Szoboszlai a BL-ben: gól és győzelem; női kosarasok: Ide nekünk az oroszlánt is!

E-újság
2026.09.10. 00:07