Felkészülés: vasárnap Irakkal játszik az orosz válogatott

2023.03.23. 16:15
null
Négy napon belül kétszer is pályára lépnek az oroszok (Fotó: Getty Images, archív)
Az irániak elleni csütörtöki mérkőzés után vasárnap Irak nemzeti együttesével vív barátságos mérkőzést az orosz labdarúgó-válogatott.

 

Teheránból hazarepülve a szbornaja Szentpéterváron, a Gazprom Arénában találkozik az iraki csapattal – adta hírül a TASZSZ állami hírügynökség az orosz szövetség bejelentésére hivatkozva.

Az orosz válogatott – az ukrajnai háború tavaly februári elindítása után hozott FIFA- és UEFA-szankciók miatt – kikerült a sportág nemzetközi vérkeringéséből, nem juthatott ki a múlt év végi katari világbajnokságra, az új Európa-bajnoki selejtezősorozatban sem vehet részt, így barátságos felkészülési meccsekre korlátozódik a játéklehetősége. Tavaly három ilyen mérkőzésen lépett pályára, egyformán volt szovjet tagköztársaságok csapataival, szeptemberben a kirgiz, novemberben a tádzsik és az üzbég válogatottal szemben.

Idén az iráni és iraki válogatottak elleni meccsek jelentik az oroszok számára az első fellépéseket.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: Argentína hetet vágott a meccsre éppen csak odaérő Burkina Fasónak

Minden más foci
2026.10.04. 10:14

Felkészülés: döntetlen az Újpest és a Vidi meccsén, ikszelt az ETO is

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 16:37

Felkészülés: kikapott az NB II-es Tiszakécskétől a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 14:22

Felkészülés: ikszelt a Nyíregyháza; hatgólos meccsen legyőzte a Diósgyőrt a Kisvárda

Labdarúgó NB I
2026.10.02. 15:38

Felkészülés: a Vasas 8–3-ra nyert, a Paks 2–0-ra kikapott NB II-es ellenfelétől

Labdarúgó NB I
2026.10.02. 13:51

Az Európai Röplabdaszövetség is engedélyezte az oroszok visszatérését

Röplabda
2026.10.01. 11:32

Felkészülés: a PAFC a Niké Liga, a Fradi az NB II éllovasával meccsel – program

Labdarúgó NB I
2026.10.01. 10:19

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
2026.09.26. 23:21