Felkészülés: ha továbbjut a Fradi, mi is láthatjuk a nagyot hibázó kapust – videó

Vágólapra másolva!
2015.07.19. 17:55
Ha a Ferencváros labdarúgócsapata továbbjut az Európa-liga harmadik selejtezőkörébe, a Standard Liege lesz a következő ellenfele. A belga csapat vasárnap nemzetközi felkészülési mérkőzésen 2–1-re kikapott a Borussia Mönchengladbachtól. Köteles László együttese, a Racing Genk a francia élvonalbeli Nantes ellen nyert egy góllal.

A Standard Liege a Thuram-Ulien – Dussaut, Fiore, Arslanagic, Van Damme – Faty, De Sart, Trebel, Kasmi – Knockaert, Santini összeállításban lépett pályára a Bundesligában szereplő Mönchengladbachhal szemben, az Újpestről szerződtetett Darwin Andrade a 68. percben lépett pályára.

A belga csapat Josip Drmic találata után már a harmadik percben hátrányba került, ám Ricardo Faty az első negyedóra végén egyenlített. A győztes gólra a 85. percig kellett várni, amikor Branimir Hrgota kihasználta Yohann Thuram-Ulien kapus óriási hibáját.

Yann Sommer kirúgása után az egyik Gladbach-játékos megcsúsztatta a labdát, amely egy pattanás után áthullott a kapujából elinduló, de megtorpanó francia kapuvédő felett. Hrgotának ezek után már csak be kellett pofoznia.

A GYŐZTES GÓL

A Köteles Lászlóval felálló Genk 1–0-ra legyőzte a francia élvonalbeli Nantes-ot.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
VfR Aalen (német)–VfB Stuttgart (német) 0–1
Genk (belga)–Nantes (francia) 1–0
Mönchengladbach (német)–Standard Liege (belga) 2–1
Paderborn (német)–Watford (angol) 0–2
Nürnberg (német)–Celta Vigo (spanyol) 2–2
Torino (olasz)–Sondrio (olasz) 8–0
Chievo (olasz)–Virtus Verona (olasz) 6–1
Freiburg (német)–Málaga (spanyol) 0–1
Südtirol (olasz)–Hellas Verona (olasz) 0–3
Anderlecht (belga)–Lazio (olasz) 3–1
VfL Osnabrück (német)–Schalke 04 (német) 2–3
Saint-Étienne (francia)–Mainz (német) 1–1
Alcorcón (spanyol)–Sevilla (spanyol) 1–1

Legfrissebb hírek

Az MK-győztes Paks is a jövő héten kezdi meg a nyári felkészülést

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 13:50

Jövő héten kezdi a felkészülést az NB I-be visszajutó Kisvárda

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 12:19

Szenegáli ünnep Nottinghamben, megvan a Tuchel-éra első angol veresége

Minden más foci
2025.06.10. 22:55

Felkészülés: Dánia átgázolt a litvánokon, Svédország hétgólos meccsen győzte le Algériát

Minden más foci
2025.06.10. 21:19

Hazai ultrák nem lesznek, százötvennégy magyar szurkoló viszont ott lesz az azeriek elleni meccsen

Magyar válogatott
2025.06.10. 12:01

Gól nélküli döntetlennel melegített Azerbajdzsán a mieink elleni mérkőzésre

Minden más foci
2025.06.07. 17:29

Az első angol bajnoknál játssza első felkészülési meccsét a címvédő Liverpool

Angol labdarúgás
2025.06.05. 15:31

Az albánok elleni összecsapáson már eredménykényszerben az U21

Magyar válogatott
2025.06.05. 08:38
Ezek is érdekelhetik