Emirates-kupa: Drogba kiütötte az Arsenalt, tornagyőztes a Galata

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.04. 20:37
null
Drogba előbb büntetőből, majd akcióból is betalált az Arsenal ellen (Fotó: Action Images)
Az elefántcsontparti Didier Drogba utolsó negyedórában szerzett két góljának köszönhetően a Galatasaray legyőzte az első félidőben Theo Walcott révén előnybe kerülő Arsenalt a Emirates-kupa zárómérkőzésén, így két napon belül a második győzelmét aratva a török együttes lett a négycsapatos londoni viadal győztese. A második helyen a Porto végzett, a házigazda „ágyúsok" a harmadikon, a negyedik helyen pedig a Napoli zárta a 2007 óta megrendezésre kerülő felkészülési tornát.

ARSENAL–GALATASARAY

Didier Drogba 35 évesen is ellenállhatatlan, a Chelsea korábbi csatára szokásához híven betalált az Arsenal ellen (15 mérkőzésén immáron 15 góllal szaporította Arsene Wenger ráncait) az ő két góljának köszönhetően pedig a török bajnok Galatasaray némi meglepetésre elhódította az Emirates-kupát, miután szombaton Felipe Melo tizenegyesével a Porto ellen is győztesen hagyta el a pályát.

A házigazdák szempontjából a találkozó fénypontja az Auxerre együttesétől ingyen igazolt francia támadó, Yaya Sanogo debütálása volt. A 20 éves csatár, aki Arsene Wenger eddigi egyetlen nyári szerzeménye, már a mérkőzés kezdetén jó benyomást tett, a kapura is veszélyesen futballozott. Az Arsenal összességében nem diktált olyan nagy tempót, mint tette azt szombaton a Napoli ellen, de a Galatasaray vérszegény támadójátékának köszönhetően kézben tartotta a játékot. Ez leginkább annak volt köszönhető, hogy a török csapat két húzóneve, Wesley Sneijder és Didier Drogba a kispadon kezdett, az „ágyúsok” korábbi hátvédje, Emmanuel Eboué ezúttal az ellenfél csapatkapitányaként lépett pályára az Emirates Stadionban.

A találkozó első góljára egészen a 40. percig kellett várni, Theo Walcott – aki korábban Aaron Ramsey jó 30 méteres passzát követően is közel állt a gólszerzéshez – egy szöglet után beadásnak szánt tekerésével talált utat a kapuba. 1–0

A második félidőben, egy óra elteltével a fiatal Sanogót honfitársa, Olivier Giroud váltotta, a Napoli ellen eredményes francia csatár nevéhez fűződött az első komoly gólszerzési lehetőség, fordulásból leadott lapos lövését az uruguayi kapus, Muslera azonban szorosan magához ölelte.

A 76. percben egy Sneijder-Drogba összjátékot, illetve az Arsenalba csereként beállt Ignasi Miguel véleményes szabálytalankodását követően büntetőhöz jutott a Galata (a törökök mindkét BL-győztes szupersztárja a szünetben lépett pályára). A tizenegyest maga a sértett, Drogba értékesítette a rossz oldalra mozduló Wojciech Szczesnyvel szemben. 1–1

Hat perccel a mérkőzés vége előtt Amrabat egy kapáslövéssel már közel járt a fordításhoz, de az igazi dráma a 87. percre maradt: Drogba a szélről beinduló Sneijder finom beívelését vehette át viszonylag tisztán tizenegy méterre a kaputól, egy csellel becsapta a nehézkes Per Metesackert, majd ballal a kapu közepébe bombázott, megszerezve a győzelmet – és egyen a tornagyőzelmet is – csapatának. 1–2

A játéknap másik találkozóján a Napoli a félidei szünetben még vezetett a Porto ellen, mégis 3–1-es vereséget szenvedett, így győzelem nélkül zárta a felkészülési minitornát, akárcsak a házigazda londoniak.

Érdekesség, hogy a kétnapos viadal négy mérkőzésén csak egyszer tudott az a csapat nyerni, amelyik megszerezte a vezetést.

FELKÉSZÜLÉSI TORNA, EMIRATES-KUPA
ARSENAL–GALATASRAY 1–2
(1–0)
London, Emirates Stadion
ARSENAL: Szczesny –Jenkinson, Sagna, Mertesacker, Gibbs (Miguel 68.) – Arteta, Ramsey (Akpom 81.), Oxlade-Chamberlain, Cazorla (Zelalem 61.), Walcott (Podolski 81.) – Sanogo (Giroud 61.)
GALATASARAY: Muslera – Bulut ( Colak 46.), Kaya, Eboué, Baytar (Gulselam 33.) – Altintop (Sneijder 46.), Felipe Melo (Sarioglu 65.), Riera, Chedjou – Amrabat (Nounkeu 89.), Elmander (Drogba 46.)
Gólszerzők: Walcott (40.), ill. Drogba (79. és 87.)

Az Emirates-kupa végeredménye: 1. Galatasaray 9 pont (3–1) 2. Porto 6 pont (3–2), 3. Arsenal 4 pont (3–4) 4. Napoli 4 pont (3–5)

KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK:
Napoli–Porto 1–3

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK:
Arsenal–Napoli 2–2
Galatasaray–Porto 1–0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik