Felkészülés: az Arsenal 0-2-ről felállva ikszelt a Napolival

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.03. 19:15
null
Olivier Giroud a nápolyi védők minden igyekezete ellenére is betalált (Fotó: Action Images)
Az Emirates-kupa elnevezésre hallgató négycsapatos felkészülési torna első játéknapján a házigazda Arsenal – amely az első félidőben Lukas Podolski révén tizenegyest rontott – kétgólos hátrányból felállva 2–2-es döntetlent játszott a Napolival, így mindkét csapat három ponttal gazdagodott.

 

Az első félidőben az Arsenal játszott mezőnyfölényben, a gólokat azonban a nápolyiak szerezték, akik könyörtelenül kihasználták az angolok hajmeresztő védelmi hibáit.

A 8. percben Gökhan Inler tért ölelő indítása után az Insignével versenyt futó Carl Jenkinson magasan felfejelte a labdát, majd elkezdte „keresgélni" azt, a Napoli támadója pedig köszönte szépen a lehetőséget, és az elé hulló labdát jobbal a bal alsóba helyezte. 0–1

Bő tíz perccel később aztán az Arsenal hatalmas egyenlítési lehetőséghez jutott, miután Kevin Friend játékvezető szabálytalannak látta Valon Behrami belépőjét Kieran Gibbsszel szemben. A labda mögé Podolski állt, akinek erőtlen, félmagas lövését Reina könnyűszerrel hárította.

A Napoli a folytatásban is alárendelt szerepet játszott, a helyzeteit azonban kihasználta. A 28. percben Marek Hamsík átadása után Pandev eltolta a labdát a kapujából feleslegesen kirontó Lukasz Fabianski mellett, majd hét méterről Per Mertesacker mellett a jobb felső sarokba emelt. 0–2

A második félidőben pályára lépett az Emiratesben Gonzalo Higuaín is, ám a hazai drukkerek legnagyobb bánatára a Napoli mezében. Az argentin támadó bevetése ellenére továbbra is az Arsenal irányította a játékot, és a 72. percben megérdemelten szépített. Bacary Sagna szöglete után Olivier Giroud szorongatott helyzetben félfordulatból a jobb alsó sarokba lőtt. 1–2

Az „ágyúsok" a hajrában hatalmas erőket mozgósítottak az egyenlítő gól érdekében, és a 86. percben össze is jött az újabb találat. Mikel Arteta szabadrúgása után Mertesacker fejesét Reina még földöntúli bravúrral hárította, a kipattanót azonban Laurent Koscielny már a kapuba bólintotta. 2–2

A hajrában a londoniak tovább támadtak, de újabb gól már nem született, így a döntetlenért járó egy pont mellett mindkét csapat plusz két ponttal gazdagodott, hiszen két gólt szerzett.

Az Arsenal vasárnap a Galatasarayjal mérkőzik, míg a Napoli a Portóval csap össze.

FELKÉSZÜLÉSI TORNA, EMIRATES-KUPA
Arsenal–Napoli
2–2 (0–2)
London
, Emirates Stadion
ARSENAL: Fabianski – Jenkinson (Sagna, 55.), Koscielny, Mertesacker, Gibbs – Ramsey (Oxlade-Chamberlain, 63.), Wilshere (Arteta, 63.) – Gnabry (Walcott, 55.), Rosicky, Podolski (Akpom, 88.) – Giroud
NAPOLI: Reina – Mesto, P. Cannavaro, Britos (Albiol, 63.), Armero – Behrami (Dzemaili, 85.), Inler – Callejón (Maggio, a szünetben), Hamsík (Mertens, 65.), Pandev (Higuaín, a szünetben) – Insigne (Dossena, 76.)
Gólszerző: Giroud (72.), Koscielny (86.), ill. Insigne (7.), Pandev (28.)

KORÁBBAN
Galatasaray–Porto 1–0
(Felipe Melo 71. – 11-esből)

A torna állása: 1. Galatasaray 4 pont (1–0), 2. Arsenal 3 (2–2), 2. Napoli 3 (2–2), 4. Porto 0 (0–1)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik