Edzősors: Petry Zsolt Törökországban kapott munkát

2023.11.06. 16:22
null
Petry Törökországban indíthatja újra karrierjét (Fotó: Árvai Károly – archív)
A török élvonalban 11 forduló után utolsó előtti, kieső helyen álló Samsunspor még az októberi válogatott szünetben nevezte ki a csapat vezetőedzőjének az 54 éves német trénert, a Lokomotiv Moszkva korábbi edzőjét Markus Gisdolt. A csakfoci.hu szúrta ki, hogy két héttel munkába állása után Gisdol szakmai stábjának tagja lett a Herthától botrányos körülmények között távozott Petry Zsolt is.

Petry 2021 áprilisában viharos körülmények között távozott a Herthától (amelynél szintén kapusedzőként dolgozott), miután a klub engedélye nélkül nyilatkozott a Magyar Nemzetnek, s a megjelent interjú a berliniek szerint ártott a klub megítélésének.

Petry később perre ment korábbi munkaadójával, s a felek tavaly ősszel peren kívül megegyeztek egymással.

Az 57 éves magyar szakember nem dolgozott profi klubnál azóta, amióta a Herthától menesztették, ám, hogy Gisdol meghívta szakmai stábjába nem a véletlen műve: korábban a Hoffenheimnél éveken át dolgoztak együtt hasonló felállásban, ott is kapusedző volt Petry.

Gisdol kinevezése óta a Samsunspor három bajnokin egy vereség és egy döntetlen mellett egy győzelmet tud felmutatni, utóbbit elmúlt szombaton a Hatayasport fogadva aratta a csapat.

GISDOL SZAKMAI STÁBJA

 

Legfrissebb hírek

A Benfica már tényként kezeli, a Real Madrid 15 millió euróért megszerzi Mourinhót

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 7:43

Domenico Tedesco lett a Bologna vezetőedzője

Olasz labdarúgás
2026.06.02. 16:48

Sokk, csalódás és düh – Borbély Balázs távozásának háttere

Labdarúgó NB I
2026.06.01. 06:33

Borbély Balázs távozik az ETO-tól, a Ferencvárosnál folytatja – jelentették be a győriek

Labdarúgó NB I
2026.05.29. 11:18

Filipe Luís veheti át az AS Monacónál a „karmesteri pálcát” – sajtóhír

Francia labdarúgás
2026.05.28. 10:41

Robbie Keane távozik az FTC kispadjáról – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.23. 16:06

Csíkszereda: a klubelnök megerősítette az NS-nek a vezetőedző távozását

Minden más foci
2026.05.14. 11:14

Herczeg András elmondta, hogy miért nem vállalta a szövetségi kapitányi tisztséget

Labdarúgó NB I
2026.05.06. 11:20
Ezek is érdekelhetik