Edzősors: Bölöni több mint 30 millió forintnyi kártérítést kap a Panathinaikosztól

CS. M.CS. M.
2023.10.04. 20:17
null
Bölöni László jelenleg a Metz edzője (Fotó: Getty Images)
A FIFA határozata szerint további 83 000 euró illeti meg a Metz jelenlegi vezetőedzőjét, Bölöni Lászlót, akit 2021 májusában menesztett a Panathinaikosz – írja a gsp.ro.


Bölöni Lászlót
2020 októberében nevezték ki a Panathinaikosz vezetőedzőjének, a jó kezdés után azonban elmaradt az eredményes folytatás.

A csapat kettős vereséggel búcsúzott el a Görög Kupától a negyeddöntőben, a bajnokságban pedig a rájátszás első nyolc meccséből csak egyet nyert meg, így biztossá vált, hogy nem szerepel a következő idényben a nemzetközi kupaporondon. Bölöni ezt követően árulta el a Nemzeti Sportnak, hogy távozik a klubtól, később a hivatalos bejelentésre is sor került.

Bár addigi fizetését megkapta, valamint a 175 ezer eurós felmondási díjat is, hivatalos, jogos indoklást nem kapott menesztéséről a magyar szakember, ezért a FIFA még 83 ezer eurós kárpótlási díjat ítélt meg neki.

Bölöni azóta a francia Metz edzője, amellyel feljutott a Ligue 1-be, ahol hét forduló után a 14. helyen áll csapatával.

Legfrissebb hírek

A világbajnoki szövetségi kapitányok csaknem harmada elköszönt

Képes Sport
8 órája

Jürgen Klopp lett a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya – hivatalos

Foci vb 2026
11 órája

Kovácsik Ádám: El kell menni Görögországba, és nyerni kell

Európa-konferencialiga
Tegnap, 22:36

Vas Gábor öngólja után Böde gyönyörű gólt lőtt, de kikapott a Paks

Európa-konferencialiga
Tegnap, 22:00

Paks: Szalai József az előretolt ék a Panathinaikosz ellen – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
Tegnap, 19:00

„Tisztában vagyunk a Paks erősségeivel” – a Panathinaikosz edzője minden ellenfelet kellő tisztelettel kezel

Európa-konferencialiga
2026.07.22. 19:54

Balogh Balázs: Jó meccset akarunk játszani a Panathinaikosszal!

Európa-konferencialiga
2026.07.22. 11:08

Felért a Győr szintjére a francia sztárcsapat – bemutatjuk a BL-győztes Metzet

Képes Sport
2026.06.16. 07:41