Dél-Korea: az utolsó játékos is visszavonult a vb-elődöntős válogatottból

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.12.27. 20:30
Az utolsó játékos, Hjun Jung Min is visszavonult a 2002-ben világbajnoki elődöntős dél-koreai labdarúgó-válogatott tagjai közül.

A hátvéd legutóbbi klubja, a Csonnam Dragons – amelyben az elmúlt idényben Feczesin Róbert is futballozott – egyik vezetője szerdán jelentette be, hogy a 38 éves játékos befejezi a pályafutását.

„Úgy döntöttünk, hogy nem írunk alá új szerződést Hjunnal, ő pedig úgy határozott, hogy nem keres új klubot. A következő idényben búcsúünnepséget rendezünk neki" – magyarázta a klubvezető.

A 2002-es világbajnokságot Japán és a Koreai Köztársaság közösen rendezte meg. A koreaiak a holland Guus Hiddink szövetségi kapitány irányításával, illetve jelentős játékvezetői segítséggel az elődöntőig jutottak, és végül negyedikek lettek.

Hjun Jung Min tagja volt a 23 fős keretnek a tornán, de egyetlen mérkőzésen sem lépett pályára. A válogatottban 2001 és 2004 között 15 találkozón szerepelt. Hazája élvonalában 437 mérkőzést játszott, kilenc gólt szerzett és 55 gólpasszt adott. Egy szezont külföldön is eltöltött, 2006-ban a szentpétervári Zenit együttesét erősítette.

A karrierjét edzőként szeretné folytatni, amihez már rendelkezik is alapfokú képesítéssel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik