DAC: Rászolgáltunk volna a győzelemre – Schäfer

DUDUCZ TIBOR (Pozsony)DUDUCZ TIBOR (Pozsony)
Vágólapra másolva!
2021.12.13. 08:47
null
Schäfer András szerint a DAC rászolgált volna a győzelemre a Slovan ellen (Fotó: Lelkes Ernő)
Ugyan megszakadt a DAC labdarúgócsapatának győzelmi sorozata, de ismét pontot szerzett – mint arról beszámoltunk, a dunaszerdahelyi együttes vasárnap gól nélküli döntetlent ért el az éllovas pozsonyi Slovan otthonában.

 

„Azt nem mondanám, hogy teljes az elégedettség, de úgy gondolom, a körülményekhez képest jól játszott a csapat. Azt viszont nem mondhatom, hogy ténylegesen jól, mert ezen a pályán nem lehetett jól futballozni. Inkább úgy mondanám, hogy a megbeszélt taktikát betartottuk, az elsődleges célt, azt, hogy ne kapjunk gólt, teljesítettük. Valamilyen szinten elégedettebbek lehetünk, de szerintem rászolgáltunk volna a győzelemre” – mondta a Nemzeti Sportnak Schäfer András, aki közel volt ahhoz, hogy a napfényes szeptember után a fagyos decemberben is gólt szerezzen a Slovan ellen. Remek akció után éles szögben, de egyedül állt Chovan kapus előtt.

„Nagyon rosszul találtam el a labdát, amely meg is pattant egy kicsit. Sajnos van ilyen. Végül meglett az egy pont, de jó lett volna nyerni. Négy meccsen nem kaptunk gólt, szeretnénk ezt tartani az ötödiken is. A játék még néha döcögős. A mester elmondta, hogy egy kis időt kér. Amit ő szeretne, ahhoz idő kell a csapatnak. Csak néhány hete vagyunk együtt, tavaszra fogunk összeállni, és akkor megpróbáljuk a lehető legjobb eredményt elérni. Pénteken az év utolsó meccsén győzni szeretnénk a Rózsahegy ellen, hogy pontszámban beérjük a harmadik helyen álló ellenfelünket” – tette hozzá a magyar válogatott középpályás.

Sok kemény csatát vívott a hórihorgas Slovan-védőkkel Hahn János. „Összességében egyben volt a csapat. Sajnálom, hogy a végén nem tudtuk mi berúgni a győztes gólt. Megérdemeltük volna, sokat dolgoztunk érte” – mondta lapunknak a magyar támadó.

SZLOVÁK FORTUNA LIGA
18. FORDULÓ
Slovan BratislavaDAC 1904 0–0
Pozsony, Nemzeti Stadion,
zárt kapuk mögött. Vezette: Filip Glova
SLOVAN: Chovan – Medvedev, Kasia, Abena, De Marco (Zmrhal, 76.) – Cavrics (Drazics, 89.), Agbo, Kankava, Weiss (Da Silva, 89.) – Henty, Mráz (Green, 76.). Vezetőedző: Vladimír Weiss
DAC: Jedlicka – Blackman, Davis, Muhadbegovic, Ciganiks, Kruzliak – Sharani (Andzouana, 81.), Schäfer, Dimun, Balic (Nebyla, 73.) – Hahn (Krsztovics, 89.). Vezetőedző: Joao Janeiro

Legfrissebb hírek

A Honvéd parázs meccsen győzte le a Dunaszerdahelyt

Minden más foci
2025.11.14. 20:44

Száz kilogrammos súlyok meccsnapokon? Miért is ne?

Minden más foci
2025.11.13. 09:34

Redzic Damir a vb-selejtezők előtt: Nagyon várom az összetartást, jó érzésekkel készülök

Magyar válogatott
2025.11.10. 10:13

Redzic Damir a dunaszerdahelyi Mbappé

Minden más foci
2025.11.09. 11:47

Redzic góllal ünnepelte a válogatott meghívót, ismét nyert a DAC

Minden más foci
2025.11.08. 17:29

Kl: Baráthék ikszeltek Prágában, Bolláék a Craiovától is kikaptak

Európa-konferencialiga
2025.11.06. 23:00

Szlovák Kupa: magabiztos idegenbeli győzelemmel ment tovább a DAC

Minden más foci
2025.11.05. 20:25

Három a magyar igazság Dunaszerdahelyen

Minden más foci
2025.11.02. 12:16
Ezek is érdekelhetik