Copa América: Peru a másik döntős, kiütötte a címvédőt

Vágólapra másolva!
2019.07.04. 07:20
null
Peru alaposan meglepte Chilét (Fotó: AFP)
Meglepetésre Peru esélyt sem adott Chilének a Brazíliában zajló labdarúgó Copa América elődöntőjében: Ricardo Gareca együttese 3–0-ra legyőzte a címvédőt, így ő lesz Brazília ellenfele a vasárnapi fináléban.

Pedig nem úgy indult a mérkőzés, hogy ilyen végkimenetelre lehessen számítani: bár az első percekben Peru előtt is adódott lehetőség, Charles Aránguiz óriási helyzetben lőtt kapu mellé, így a chileiek bosszankodhattak igazán.

Jött is a büntetés, a jobb szélről érkező labdát André Carrillo megcsúsztatta, Edison Flores pedig a bal alsóba bombázott. A szünet előtt ismét Carrillo vállalta magára az előkészítő szerepét, a jobb szélen megiramodva megkerülte a teljesen feleslegesen kiszaladó kapust, a tizenhatoshoz ívelt labdáját Yoshimar Yotún mellre vette, majd az üres kapuba lőtt (0–2).

Chile hiába dolgozott ki kétszer több helyzetet ellenfelénél, semmi sem jött neki össze, Peru ellenben a végén a kegyelemdöfést is megadta Paolo Guerrero révén. Az utolsó percben még egy tizenegyest is elhibázott a címvédő, Eduardo Vargas panenkázása nem fogott ki Pedro Gallesén. 0–3

Peru – amelynek ellenfele a házigazda Brazília lesz a vasárnapi döntőben – 44 év után jutott be ismét a torna fináléjába, összesen második alkalommal. 1939-ben és 1975-ben összejött a végső győzelem, ami most igencsak vaskos meglepetés lenne – különösen, ha visszagondolunk a két csapat csoportmeccsére, amelyet 5–0-ra nyertek meg a brazilok.

COPA AMÉRICA, BRAZÍLIA
ELŐDÖNTŐ
Chile–Peru 0–3
(Flores 21., Yotún 38., P. Guerrero 91.)

46. COPA AMÉRICA, BRAZÍLIA
EGYENES KIESÉSES SZAKASZ
NEGYEDDÖNTŐ
Június 27., Porto Alegre
Gremio Aréna
Brazília–Paraguay 0–0 – 11-esekkel 4–3
Június 28., Rio de Janeiro
Maracana Stadion
Venezuela–Argentína 0–2
Június 28., Sao Paulo
Corinthians Aréna
Kolumbia–Chile 0–0 – 11-esekkel 4–5
Június 29., Salvador
Itaipava Fonte Nova Aréna
Uruguay–Peru 0–0 – 11-esekkel 4–5
ELŐDÖNTŐ
Július 2., Belo Horizonte
Mineirao Stadion
Brazília–Argentína 2–0
Július 3., Porto Alegre
Gremio Aréna
Chile–Peru 0–3
A 3. HELYÉRT
Július 6., Sao Paulo
Corinthians Aréna
Argentína–Chile x–x
DÖNTŐ
Július 7., Rio de Janeiro
Maracana Stadion
Brazília–Peru x–x
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik