Átigazolás: létrejött a játékoscsere a Sevilla és a Spurs között

Cs. B.Cs. B.
2021.07.26. 16:45
null
Erik Lamela hároméves szerződést kötött a Sevillával, míg Bryan Gil 2026-ig írt alá a Tottenhamhez (Fotó: AFP)
Korábban beszámoltunk róla, hogy a Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspur és a La Ligában játszó Sevilla játékoscserét hajthat végre, amelyet hétfőn mind a két klub hivatalosan megerősített. Előbbitől Erik Lamela, utóbbitól Bryan Gil távozik, ugyanakkor arról egyik klub sem számolt be, hogy ráfizetés részét képezte-e az üzletnek. 

 

A Tottenham 29 éves jobbszélsője, Erik Lamela hároméves szerződést kötött a Sevillával, míg a 20 esztendős balszélső, Bryan Gil 2026-ig írt alá a Tottenhamhez.

Előbbi 2013-ban csatlakozott a londoniakhoz 30 millió euró ellenében, de nem tudott kulcsemberré válni az évek során. Utóbbi a Sevillánál nevelkedett, de csak 21 mérkőzést játszott a felnőttcsapatban. Kölcsönben először a Leganést, majd az Eibart is megjárta, most pedig a Spurshöz került.

Az eddigi értesülések szerint a Sevilla Lamela játékjoga mellett még 25 millió eurót és további bónuszokat kaphat a spanyol szélsőért, noha erről egyik klub sem adott tájékoztatást.

Legfrissebb hírek

Egy kipattanó itt, egy potya gól ott – nem bírt egymással a Deportivo és a Levante

Spanyol labdarúgás
14 órája

A göbbelsi propagandához hasonlította a Real Madrid kommunikációját Javier Tebas, a klub válasza nem váratott magára

Spanyol labdarúgás
20 órája

Szoboszlai Dominik is szerepel a Liverpool FC könyvében a valaha volt 100 legjobb játékos között

Angol labdarúgás
21 órája

Megműtötték a Chelsea csapatkapitányát, három hónapra kidőlt

Angol labdarúgás
23 órája

Bocsánatot kért a Manchester United vezetőségét kritizáló Lisandro Martínez

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:18

Gareth Southgate nem tervezi a visszatérést a Premier League-be

Angol labdarúgás
2026.10.15. 16:47

La Liga: szektorbezárás és pénzbüntetés a Rayo Vallecanónak

Spanyol labdarúgás
2026.10.15. 09:24

Négy mérkőzésre meszelték el Vinícius Júniort, kihagyja az el Clásicót

Spanyol labdarúgás
2026.10.14. 20:06