Átigazolás: a PSG Eb-győztest szerződtet; az MU védője Sevillában folytatja – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2022.08.03. 21:27
null
Renato Sanches eddig csatázott a PSG-vel, de immár a párizsiakat erősítheti (Fotó: Getty Images)
Egybehangzó sajtóhírek szerint három jelentősebb nemzetközi átigazolási ügy végére is pont került ma: a portugál Renato Sanches (Lille) a Paris Saint-Germainben, a brazil Alex Telles (Manchester United) a Sevillában, a spanyol Marc Cucurella (Brighton) pedig a Chelsea-ben folytatja karrierjét.   


Az Európa-bajnok portugál középpályás, Renato Sanches a Lille-nél építette fel újra a karrierjét – korábban ugyanis az elvárásokhoz képes csúnyán megbukott a Bayern Münchennél – és egy francia bajnoki címet is bezsebelt a klubbal. A nyár elején úgy tűnt, az olasz bajnok Milannál folytatja pályafutását, ám egybehangzó nemzetközi sajtóhírek szerint a PSG lett a befutó, amely 15 millió euró körüli összeget fizet Sanches játékjogáért.


Alex Telles nem tudott kiteljesedni a Manchester Unitednél az utóbbi években, a klub pedig ezen a nyáron szerződtette a posztjára a holland Tyrell Malaciát, ráadásul az angol válogatott Luke Shaw is ott van a keretben. A brazil balhátvédnek ezért nem volt maradása: az olasz transzferguru, Fabirzio Romano információi szerint a Sevillához szerződik, de csak kölcsönben. Sőt, a sevillai klubnak nem lesz vételi opciója sem Tellesre, aki így 2023 nyarán visszatér Manchesterbe.

A Sky Sports és Fabrizio Romano értesülései szerint a Marc Cucurella-ügy végére is pont került: a Brighton spanyol szélső védőjét jó ideje próbálja szerződtetni a Premier League-címvédő Manchester City, de Pep Guardioláék 40 millió eurónál többet nem szerettek volna adni a 24 esztendős játékosért, a Chelsea pedig túllicitálta őket – azon túl, hogy Cucurellával is megállapodott a személyes feltételekben.

A spanyol balhátvéd 52.5 millió euróért válthat klubot, s 2028-ig ír alá. Cucurella csütörtökön már Londonban lesz, hogy átessen az orvosi vizsgálatokon.


FRISSÍTÉS:

A Brighton szerda este a Twitter-oldalára rakott ki egy közleményt, melyben az áll, hogy a híreszelések ellenére egyetlen klubbal sem kötöttek megállapodást a spanyol labdarúgóról.
Legfrissebb hírek

Arne Slot: Nem vitázom azzal, hogy ez volt liverpooli edzői pályafutásom egyik legrosszabb meccse

Angol labdarúgás
51 perce

Hakimi duplájával könnyedén nyert a PSG, idegenben kapott ki a Marseille

Francia labdarúgás
10 órája

Videó: Kerkez Milos megszerezte első PL-gólját a Liverpoolban

Angol labdarúgás
11 órája

A Brighton ellen is folytatta győzelmi sorozatát a Manchester United

Angol labdarúgás
13 órája

Hiába a Chelsea korai vezetése, 93. perces góllal a Sunderland nyert Londonban

Angol labdarúgás
15 órája

Cody Gakpo játéka hátráltatja Kerkez Milos kibontakozását

Angol labdarúgás
21 órája

Továbbra sem megy a West Hamnek, a Leedstől is kikapott

Angol labdarúgás
2025.10.24. 23:06

Mikel Oyarzabal duplázott, a Real Sociedad két vállra fektette a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2025.10.24. 23:06
Ezek is érdekelhetik