Arsenal: Wenger kölcsönadta honfitársát, de nem az MU-nak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.01. 21:53
Az Arsenal hivatalos honlapján bejelentette, hogy kölcsönadta Mathieu Debuchyt a francia élvonalban szereplő Bordeaux-nak.

Mathieu Debuchy a szezon végéig, kölcsönbe került a francia csapathoz.

A 30 éves jobbhátvédet 2014-ben a Newcastle-től szerződtette Arsene Wenger menedzser, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy évekig ő lesz majd a csapat jobbhátvédje.

Debuchyt azonban folyamatosan sérülések hátráltatták, a helyén lehetőséget kapó Héctor Bellerín pedig élt a bizalommal, s mára már egyértelműen a csapat első számú játékosává vált a poszton – mindössze húszévesen.

Debuchyt a hírek szerint a Manchester United is szerette volna kölcsönvenni. Talán az Arsenalnál is úgy gondolták, hogy jobb, ha a franciát nem országon belül adják kölcsön.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik