Lehmann Csongor: Ez az év mérföldkő a pályafutásomban

– Eseménydús évet zárt, mi a legfőbb tanulsága a 2025-ös szereplésének?
– Leginkább az, hogy nem betliztem az idény végén sem, nagyon jól teljesítettem a programom kifejezetten sűrűre szerkesztett harmadik harmadában is, mind az öt versenyemre büszke lehetek – felelte a Nemzeti Sport kérdésére Lehmann Csongor. – Ez nagyszerű visszacsatolása az elvégzett munkának, azért előfordult olyan is, hogy a verseny másnapján már edzőtáborba mentem, majd onnan estem be a következő viadalra. Mindegy, hogy vasárnap nyert az ember, hétfőn ugyanúgy ott kellett lenni az uszodában.

– Nem félt attól, hogy túlhajtja magát?
– Előzetesen egy kicsit tartottam ettől, de jó volt látni, hogy ilyen körülmények között is helytállok. Ami még fontosabb, hogy mentális oldalról is megugrottam a sorozatos kihívásokat. Az utolsó harmad kemény volt, szerencsére a sportpszichológusommal történő konzultációk sokat segítettek abban, hogy ne kopjon meg a motivációm és a lendületem. Akadtak nehéz pillanatok, ezeken túl kellett lépni, de jól jöttem ki belőlük, az utolsó, wollongongi versenyemre is élesen álltam oda.

– Színes idénye volt abból a szempontból is, hogy megmérette magát áprilisban középtávon, majd nyáron és ősszel a meghívásos alapú supertri sorozatban. Ráadásul kiemelkedő eredményekkel: előbbin második lett, utóbbin megnyert két állomást és összetettben elsőként zárt. Előzetesen is ilyen elvárást fogalmazott meg, vagy inkább csak élvezni akarta ezeket a versenyeket?
– Annak köszönhetően, hogy az idei nem olimpiai és kvalifikációs év, bátran lehetett új dolgokat kipróbálni, amit százszázalékosan meg is tettem. A középtávra már felkészülni is élményt jelentett, egész más, jóval hosszabb edzéseket igényelt, így kimozdulhattam a megszokott menetrendből.  Nagyon kemény volt, de másképp, a versenyzés közben olyan helyzeteket éltem át, amilyenekre az olimpiai és a sprinttávon nem lenne lehetőségem. A spektrum másik oldalát jelenti a supertri, a lebonyolítási rendszere állandó pörgést igényel, folyamatosan élesnek kellett lenni három fordulón keresztül. Összességében úgy gondolom, mérföldkövet jelentett a pályafutásomban, hogy az idén ilyen széles körben fejleszthettem magamat, hiszen ennyit még sohasem emeltünk be a felkészülésbe és a versenyzésbe.

– Hogyan tudja hasznosítani a jövőben ezeket a tapasztalatokat?
– Mindkettő eltérő megvilágításba helyezte a számomra legfontosabb, sprint- és olimpiai távon zajló versenyeket, ráadásul mentálisan is lényeges a különbség. Középtávon négy órán keresztül folyamatosan kell koncentrálni, így már másképp gondolok egy világbajnoki szériás futamra, jóval kisebb nyomást helyezek magamra, adott esetben a nyolcadik kerékpáros körben sem kell magamra parancsolni, hogy figyeljek oda, mert ez hosszú verseny. A supertri pedig arra sarkall, hogy minden pillanatban legyek jelen és reagáljak egyből. Mindkettő nagyon fontos abban, hogy majd Los Angelesben az olimpián tényleg csak arra fordítsak energiát, amire szükséges, és még inkább átlássam a viadalt.

– 2026-ban is számíthatunk olyan „kalandozásokra”, mint idén?
– Igen, ezeket már nem szeretném elengedni, hiszen látszik, hogy beleillik a programba. A supertrit mindenképp meghagynám, hiszen rengeteget ad. A középtávnak viszont lehet, hogy a világbajnoki sorozat lezárultát követően, október-november környékén veselkednék neki. Minél többet gyakorlom ezeket a kihívásokat, annál jobban fejlődöm.

– Ami a vb-sorozatot illeti, a múlt évhez hasonlóan idén is szerzett egy bronz­érmet az egyik állomáson, 2025-ben összetettben a hatodik helyen végzett. Mer ennél nagyobbat álmodni jövőre?
– Szeretnék, és úgy érzem, képes lehetek rá. Örülök a kiegyensúlyozottságnak, most egy rosszabb napomon is az első tízben zárok, egy jobbon meg az érmes pozíciókért harcolok, ami azt jelenti, hogy nemcsak a dobogó, hanem a győzelem is meglehet. Abszolút afelé haladok, hogy a bronzból ezüst, majd arany legyen. Ha az eredményes edzéseknek köszönhetően a lehető legjobb formában érkezem az adott vébéállomásra, ez össze is jöhet.