A XX. század bolondériája – amikor Albert Flórián könyvet írt a futballról

Úgy általában – mindenről. A múltról, a jelenről, a posztokról, a technikáról, a taktikáról, az erőnlétről. Tovább is van, mondjam még? – tehették volna hozzá az egykori (nép)mesei fordulattal, hiszen sokat markoltak.

De nem mondható, hogy keveset fogtak. Ráadásul a személyes szál sem hiányzik, hiszen Flóri így kezdi, 1969 nyarát felidézve: „Június 15-én Koppenhágában, amikor a dán válogatott kapusa, Engedahl a VB-selejtezőn rávetődött a jobb térdemre, lezárult karrierem egy szakasza. Igen, ezt én így könyvelem el. Ez volt az első olyan sérülésem, amely hónapokig pihenőre kényszerített. Újból kell kezdenem mindent. Ha élettörténetemet egyszer megírnám, akkor ez volna a következő fejezet.”

A dániai vereség (2:3) előrevetítette, hogy nem leszünk ott a mexikói világbajnokságon (1970), amely megerősítette egy korábbi szakíró állítását, mely szerint a futball „a XX. század bolondériája”.

Annál azért már akkor is több volt, itthon is. A könyv pedig valóban eligazít a labda világában, attól függően persze, hogy hány esztendős korban találkozik vele – a gyerek. Ha akkor, amikor az értelme nyiladozni kezd, a futball iránt is, nincs semmi baj, arra alkalmas a kötet, hogy eligazítsa őt, elindítsa őt a játékban.

A szerzőpáros azzal kezdi, hogy a gyerekemberben ötéves korára kialakul (ha kialakul) a labda szeretete, s már a kezdet kezdetén látszik, kiből milyen játékos lehet. Hiszen van, aki csak összevissza rugdalja a labdát, akad, aki az istennek se adná oda a másiknak, a harmadik gondol a társaira is. A jó szemű szakember észreveszi az ilyesmit, a látottak pedig megkönnyíthetik a kiválasztást.

Amit oktatás követ, annak kell követnie. Albert és Hoffer nem beszél fizikai mutatókról, felmérésekről, viszont leszögezi azt, amiről mostanság kevesebb szó esik a gyerekeknél, érdemes idézni: „Az elsajátítandó képességek közül a technikát említjük az egyik fő helyen. Elképzelhetetlen ugyanis, hogy valaki komolyabb karriert fusson be anélkül, hogy ne tudja mindkét lábával biztonságosan kezelni a labdát, ne oda rúgja, ahová éppen akarja, vagy ahogyan a helyzet megkívánja, ne tudjon jól fejelni, ne legyen biztos a labdakezelése, gyors és kiismerhetetlen a labdavezetése, cselezése stb.”

És idézném még a labdavezetésről írottakat is, persze, hogy a mai, itthoni tapasztalataim alapján: „Régen a labdavezetés oktatásakor az egyik fő szempont volt: »Szem a labdán!« Ez a szemlélet ma már lényegesen módosult. A láb alatt-előtt kell érezni a labdát, s lehetőleg emelt fejjel vezetni, hogy közben áttekinthető legyen a mezőny, a játékos lássa társait és csak addig vezesse a labdát, amíg a helyzet megkívánja.”

Aki nem hiszi, nézze meg Albert labdavezetését a korabeli felvételeken – egyszerűen tökéletes.

Hitelesíti a könyvet (is).

Mert mondjanak bármit – akkor se volt kocka alakú a labda.

(Hoffer József-Albert Flórián: Rúgd a labdát! – Sport, 1970)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. július 9-i lapszámában jelent meg.)