A kapott gólt nem, a vereséget elkerülte a korán megfogyatkozó DAC

Vágólapra másolva!
2023.02.12. 17:29
null
A DAC kemény magja ezúttal is remek hangulatot teremtett (Fotó: Duducz Tibor)
A Fortuna Liga 19. fordulójának slágermeccsén a DAC 1–1-es döntetlent ért el a Slovan ellen. A vezetést a hazaiak szerezték meg, majd Riszvanisz kiállítása után ötvenperces emberelőnybe került a pozsonyi csapat, amely a második félidőben kiegyenlített. A tabellán így megmaradt a hárompontos Slovan-előny.

 

SZLOVÁK FORTUNA LIGA
19. FORDULÓ
DAC–Slovan Bratislava 1–1 (1–0)
Dunaszerdahely,
MOL Aréna, 9161 néző. V: Královic
DAC: Petrás – Riszvanisz, Blackman (Szánthó, 81.), Andzouana, Pinto, Brunetti – Kácer, Dimun, Kalmár (Kruzliak, 42.) – Krsztovics (Niarkhosz, 27.), Gavrics (Ramadan, 81.). Vezetőedző: Adrián Gula
SLOVAN: Chovan – Medvedev (Pauschek, 39.), Kasia, De Marco, Lovat – Kucka, Kankava (Agbo, 90+3.) – Csavrics (Green, 86.), Weiss (Zmrhal, 86.), Csakvetadze – Abubakari (Sharani, 90+3.). Vezetőedző: Vladimír Weiss
Gólszerző: Blackman (7.), ill. Kucka (67.)
Kiállítva: Riszvanisz (40.)

ÖSSZEFOGLALÓ

Pár órával atalálkozó előtt vasárnapi napsütésben úszott Dunaszerdahely. Fiatal családok, nyugdíjasok sétáltak, élvezték akora tavaszi időt. Ahogy közeledett aarangadó időpontja, úgy jelentek meg asárga-kék sállal anyakukban aszurkolók, teltek aparkolóhelyek. Szinte egész Felvidékről, illetve nagyon sokat az anyaországból érkeztek az év egyik legnagyobb meccsére. Nagyon készültek aszurkolók is. Egész héten készítették akoreót, atalálkozó előtt együtt vonultak astadionba.

Apozsonyi játékosok, amikor kivonultak megnézni aMOL Aréna gyepét, csóválták afejüket. Fantasztikus állapotban volt a játéktér. Magasan a legjobb Szlovákiában, mintha májust írnánk és nem február közepét.

És gyűltek a szurkolók a MOL Arénában. Már negyven perccel a kezdés előtt félház volt, s amikor a DAC-játékos kivonultak melegíteni, óriási hangorkán tört ki. Így volt ez akkor is, amikor a hangosbemondó bejelentette, hogy a találkozót a helyszínen tekintette meg Marco Rossi, Király Gábor és Fiola Attila. Na és leírni sem lehet, mi volt akkor, amikor a magyar szövetségi kapitány elvégezte a kezdőrúgást. A háromszáz pozsonyi drukkeren kívül (9161-en látták a szuperrangadót) mindenki a Ria, Ria Hungáriát üvöltötte és ez mellett a lelátók sárga – kékbe borultak.

Nagyon erősen kezdett a DAC, Kalmár Zsolt két veszélyes beadása okozott riadalmat a Slovan kapuja előtt. A hetedik percben meg is lett a hazai nyomás eredménye. Yoan Andzouana adott be balról, a berobbanó Cesar Blackman előbb a kapufát találta telibe, majd az ismétléskor már nem hibázott.

Óriási küzdelem volt a pályán, a labdát a vendégek birtokolták többet. Negyedóra játék után Carlos Pinto fejelte ki a labdát az üres kapuból. Nemsokára kisebb sokk érte a hazai csapatot, sérülés miatt a Fortuna liga gólkirályának el kellett hagynia a pályát. Ezután Samo Petrás hárított óriásit. Forrtak az indulatok, a vendégek edzője, Vladimír Weiss a pályára lépve tiltakozott hevesen, a hazai kispad is sokszor reklamált a néha érthetetlen bírói ítéletek után.

Öt perccel a szünet után jött a második hazai kellemetlenség: Szpiridon Riszvanisz rántotta vissza Abdul Abubakarit és mehetett idő előtt zuhanyozni – kemény ötven perc várt a dunaszerdahelyiekre.

Óriási nyomást helyezett a hazai kapura a Slovan, egymás után szálltak be a labdák a Petrás kapuja elé. Hősiesen védekeztek a sárga-kékek, igyekeztek minden lövést blokkolni. Ha pedig a labda eljutott Petrás kapusig, a dunaszerdahelyi portás biztosan fogta azokat, párszor nagy bravúrral.

A 67. percben egy szórványos hazai ellentámadás után a játékvezető szöglet helyett kirúgást ítélt. Jött a vendégakció, Giorgi Csakvetadze jobbról érkezett beadására Juraj Kucka érkezett, aki kiegyenlített.

Ezután kijött a DAC nyomásból, Zseljko Gavrics veszélyeztetett, majd Joannisz Niarkosz maradt le egy remek beadásról.

A Slovan ugyan igyekezett, de további helyzeteket nem tudott kidolgozni – zúgott a „Szép volt, fiúk” a MOL Arénában. 1–1

 

PERCRŐL PERCRE

VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS! A DAC ugyan nem tudta kihúzni kapott gól nélkül, de elkerülte a vereséget, ami az emberhátrányban megsüvegelendő teljesítmény.

90+3. perc: utolsó cseréit is elsüti Vladimír Weiss: Kankava és Abubakari hagyja el a pályát, Agbo és Sharani áll be az utolsó másodpercekre.

3 perc lesz a ráadás.

90. perc: Lovat rúg oldalhálót. Ellőtték az utolsó puskaporukat a vendégek is?

86. perc: Kettős csere a vendégeknél is. Csavrics és Weiss le, Green és Zmrhal be.

84. perc: MECCSLABDA? Ramadan beadásáról centikkel maradt le Niarkhosz, Chovan végül begyűjtötte a labdát.

81. perc: Kettős csere a DAC-nál. Blackman helyére Szánthó Regő, Gavrics helyére Ramadan érkezik.

78. perc: LESGÓL! Abubakari pofozta a hálóba a labdát, a partjelző viszont beintette a lest. A visszajátszások alapján egyvonalnak tűnt az eset. A VAR később vonalazással bizonyítja, hogyha centikkel is, de tényleg lesen volt a Slovan gólpasszt adó játékosa.

72. perc: Csakvetadze durrantott a kapura messziről, a labda azonban a lelátó felső soraiban kötött ki.

71. perc: HELYZET! Egy kontra végén Gavrics tüzelt, Kasia azonban jó ütemben vetődött a labda útjába.

70. perc: Brunetti sárgult be a hazai csapatból.

67. perc: GÓL!Eddig bírta a nyomást a hazai védelem. Csakvetadze jobbról érkező beadását Kucka Petrásba lőtte, a kipattanót viszont már a hálóbapofozta.

Itt a hivatalos bejelentés, 9161 néző látogatott ki a mai rangadóra.

Zúg a „mindent bele”, a szurkolókon ma sem múlik semmi.

60. perc: MEGINT PETRÁS! Kucka ezúttal eltalálta a kaput, de a DAC kapusa szögletre ütötte a labdát. A sarokrúgást kivágták a védők.

Nyom az egyenlítésért a Slovan, a hazai védelem egyelőre állja a sarat.

52. perc: Kankava kapott sárga lapot.

ELKEZDŐDÖTT A MÁSODIK FÉLIDŐ! Nincs csere a szünetben.

45+3. perc: VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ! 45 perc játék után a DAC 1–0-ra vezet, viszont Riszvanisz kiállítása miatt emberhátrányban kell megőrizze előnyét.

45+1. perc: Kucka vette célba a hazai kaput, a lövés azonban nem volt pontos.

45. perc: 3 perc a ráadás.

42. perc: Taktikai csere a DAC-nál, Kruzliak váltja Kalmár Zsoltot. Adrián Gula várhatóan az egygólos erőnyt szeretné megőrizni ezzel a húzással.

40. perc:Megfogyatkoznak a hazaiak! Riszvanisz utolsó emberként rántotta le a gólhelyzetben kiugró Abubakarit, jogos a piros lap.

39. perc: Kényszerű csere a vendégeknél, a sérült Medvedev helyére Pauschek érkezik.

34. perc: Pinto kapja a mérkőzés első sárga lapját, hátulról tarolta le az egyik kékmezest.

33. perc: a szabadrúgást Kalmár végezte el, de nem sikerült kapura fejelni a beadást.

32. perc: Kankava rúgott oda Blackmannek, veszélyes szabadrúgással jöhet DAC.

30. perc: Újabb Slovan-helyzet, Csavrics lőtt az oldalhálóba.

28. perc: PETRÁS! Remek bravúr a hazai kapustól.

27. perc: Krsztovics le, Niarkhosz be. Újoncot avat a DAC, igaz, kényszerűségből.

26. perc: egyelőre nem zavar sok vizet a Slovan, Petrás kapuja eddig nem forgott komolyabb veszélyben. Közben úgy fest, hogy Krsztovicsot sérülés miatt le kell majd cserélni.

Érdekesség: a mérkőzés kezdőrúgását a magyar válogatott szövetségi kapitánya (egyben a DAC korábbi mestere), Marco Rossi végezte el.

22. perc: Veszélyes pozsonyi beadás, szögletre mentettek a védők. A sarokrúgásból nem született gólhelyzet Petrás kapuja előtt.

10. perc: Megvan az első pozsonyi helyzet is, Abubakari bólintott a kapu mellé egy bal oldalról érkező beadást.

7. perc: GÓÓÓÓÓL! VEZET A DAC! Kalmár szögletét követően nem sikerült a vendég felszabadítás, a labda Blackmanhoz került, aki először a kapufát találta telibe, majd a kipattanót a hálóba pofozta. A gólpasszt a Ferencváros kölcsönjátékosa, Zseljko Gavrics jegyezte.

Sárgában játszik a DAC, világoskékben a Slovan.

ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

Köszöntjük kedves olvasóinkat! a mérkőzés hamarosan elkezdődik!

ELŐZMÉNYEK

Véget ért a szlovák élvonal 80 napos téli szünete, a 19. fordulóval folytatódik a bajnokság, és vasárnap rangadót rendeznek. A dunaszerdahelyiek a Slovant fogadják, s győzelemmel átveszik a vezetést a ligában a hárompontos előnnyel előttük álló pozsonyiaktól. Bevetésre kész Kalmár Zsolt, a DAC csapatkapitánya, aki térdsérüléséből felépülve már visszanyerte régi formáját.

„A z önbizalmam rendben, bízom benne, hogy a tavasszal minden eddiginél jobb játékkal, gólokkal és gólpasszokkal segítem csapatomat - mondta lapunknak a 27 esztendős, 29-szeres magyar válogatott középpályás. - Csaknem hat éve vagyok a klubnál, itt az ideje, hogy trófeát nyerjünk. Dunaszerdahelyen tervezem a jövőmet, szeretnék zajos sikereket elérni az együttessel. Tudjuk, hogy nagy lehetőség előtt állunk a Fortuna Ligában, jóllehet továbbra is a Slovan a bajnoki cím első számú esélyese. Noha több játékosa távozott a télen, a kerete így is nagyon erős.”

Várhatóan tízezernél is több szurkoló előtt csap össze a két együttes a Mol Arénában.
„Szeretnénk a mérkőzést uralva megszerezni a három pontot  – folytatta Kalmár Zsolt. – Mindamellett nem ez a találkozó dönt a bajnoki címről, utána van még tizenhárom forduló. Egy azonban biztos: mindenki tisztában van a Slovan elleni csata súlyával, azzal, hogy mit jelent klubunknak és szurkolóinknak.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik