A Juvéból szemezget a Monaco is, a PSG beéri Cabaye-jal?

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2014.01.24. 15:24
null
Mirko Vucsinicsnek új kérője akad? (Fotó: Reuters)
Az ünnepek után megdöbbenve konstatálhattuk, hogy az új esztendő nem marad el érdeklődés hiányában, újra dolgozunk, tanulunk, családi életet élünk (vagy menekülünk mindezek elől) – az élet pedig megyen tovább, a labdarúgásban is. Az átigazolás világában különösen nincs leállás: a szokásoknak megfelelően heti transzfersorozatunkat a Ligue 1 történéseivel folytatjuk.

 

NAGY BAJBAN A MONACO, MINDENKÉPPEN CSATÁR KELL

„Négy és fél évre kötötték őt magukhoz, de… kölcsönadják őt Angliába a tavaszra, a West Ham Unitedhez. Azért ez furcsa döntés a monacóiaktól, mert csak egyetlen gólerős támadóval rendelkeznek, Falcaóval, azaz lenne éppen helye a keretben Traorének már most is” – írtuk nemrégiben annak kapcsán, hogy a Monaco tízmillióért megvette Lacina Traorét. És lőn: a héten hosszú időre kidőlt Radamel Falcao, és mivel a szupertini Anthony Martial februárig nem bevethető, a piros-fehéreknek így mindössze a veretesnek semmiképpen nem nevezhető Nacer Barazite, Gaetano Monachello, Emmanuel Riviere csatárhármas maradt a keretben – no és az a Traoré, aki klubjával egyetemben időközben meggondolta magát, és úgy döntött, hogy mégsem a WHU-nál, hanem az Evertonnál tölti a tavaszt, átesett a liverpooliaknál az orvosin és megkapta a munkavállalási engedélyt is. Ám nagyon úgy néz ki, mégsem költözhet a Beatles városába, ugyanis hirtelen égető szükség lett rá a Monacóban. Az Everton azért jelezte: reménykedik, hogy a Falcao-sérülés nem dönti be az üzletet.

A Traoré-ügy elhúzódása mellett szerencse lehet a szerencsétlenségben az is, hogy a Juventus számkivetett támadója, Mirko Vucsinics nem kellett az Arsenalnak, az Inter nem ad(hat)ta érte cserébe Fredy Guarínt, így a franciák olasz mestere, Claudio Ranieri megpróbálhatja most elcsábítani. Már csak azért is, mert az olasz edző alatt játszott már a montenegrói ék, mégpedig az AS Romában, és nem is akárhogyan. A „városállam” csapatának elnöke, Dmitrij Ribolovljev csütörtökön már tett is egy konkrét ajánlatot Vucsinicsért: fél évre kéri őt kölcsön, vételi opcióval.

Érdekesség, hogy a klub korábban keresett szélsőket (Ángel Di Maríát a Realtól, Nanit a Manchester Unitedtől, a brit sajtó szerint a velük már egy előszerződést is aláírt Thomas Ince-t a Blackpooltól); védőket (Patrice Evrát és Nemanja Vidicset az MU-tól) és kapust (a barcelonai Víctor Valdést, akinek egyébként szintén lejár a nyáron a kontraktusa, akár csak Nanin és Di Marián kívül a fentieknek mind), de ismertebb csatárt most először. Viszonylag ismeretlent már igen, a múlt héten hárommilliót ígért a 19 esztendős uruguayi ékért, Rodrigo Aguirréért a montevideói Liverpoolnak. A fiatalember, akit a Sassuolo és a Torino is vinne, az elmúlt idényben öt gólt vágott a bajnokságban, azaz aligha éppen ő a megoldás Falcao kiesésére. Gazdagodott a keret egy hátvéddel a minap a nigériai Uwa Echiejile, azaz Elderson személyében, aki alig 1.5 millióért érkezett a Sporting Bragától. A bal oldali védőt inkább válogatottjából ismerhetjük, Portugália előtt a Stade Rennes-ben kereste kenyerét (akkor még Echiejile néven), és hamarosan követheti őt Bragából a húszéves karmester, Rafa Silva.

Érdekességképpen megjegyezzük, hogy nagy esélyt kaphat a 23 esztendős, a bajnokságban már hétszer eredményes Riviere is, aki véletlenül sem nevezhető sztárnak, ám a Stoke City a napokban jelezte, hogy hajlandó lenne 8.5 millió eurót is áldozni érte. Egy Coulibaly viszont ingyen sem kell már Monacóban: nem, nem olvasóink egyik nagy kedvencéről van szó, hanem arról, hogy a francia egylet felbontotta azonnali hatállyal a francia-mali szűrő, Gary Coulibaly kontraktusát.

VIGYÁZÓ SZEMETEK PÁRIZSRA VESSÉTEK!

Miután a PSG elismerte a múlt héten, hogy mindenképpen szeretné megszerezni Paul Pogbát a Juventustól, és akár 50 millió eurót is hajlandó lenne áldozni a középpályásért, az olaszok sietve bejelentették, hogy nem eladó a fiatal semmi áron sem. Sőt, elkezdtek tárgyalni Pogbával szerződése meghosszabbításáról (2016 helyett 2019-ben járna le az új), és meglehet, hamarosan a jelenlegi 1.5 millió helyett négymilliót (plusz bónuszok) fog keresni évente, mint a keret legjobban dotált csillagai. Erre fel a franciák azt tették, amit minden újgazdag transzferőrültnek tennie kell: a La Gazzetta dello Sport értesülései szerint emelték a tétet 70 (!) millióra, és a biztonság kedvéért újra elkezdtek érdeklődni Arturo Vidal iránt. A két klub pénztárosainak mindegy: a chilei sem lesz olcsóbb mulatság Pogbánál…

Nem csoda, ha sokakban felvetődött Zinedine Zidane esete, akit szintén rekordösszegért adtak el a „zebrák”, és a befolyt összegből remekül erősítettek, akkor vették a Gianluigi Buffon, Lilian Thuram, Pavel Nedved triót (és Cristian Zenonit 15.5 millióért).

„Minden lehetséges. Miért ne? Az életben soha nem lehet tudni” – ezt pedig már a Manchester City Yaya Touréja mondta arra a felvetésre, hogy esetleg a PSG-hez igazolhat. A transzfer gyors megvalósítását elősegítheti, hogy az angolok élénken érdeklődnek a PSG futógépe, Blaise Matuidi iránt, lassíthatja, hogy Matuidi szerződése hamarosan lejár, Touréé viszont csak 2017-ben – ám azt se feledjük, hogy utóbbi nemsokára betölti 31. életévét.

A harmadik jelölt a középpályára a Newcastle United Yohan Cabaye-a, akit már egy éve kerülgetnek a párizsiak, Laurent Blanc mester többször is nyilvánosan dicsérte őt, és a legfrissebb hírek szerint a „szarkák” hajlandóak elengedni erősségüket 26 millióért – feltéve, ha előtte meg tudnak egyezni a Montpellier-vel a szintén karmester Rémy Cabella megvételéről.

Nani neve itt is felvetődött, tőlük Lucas Mourát vinné az MU, miközben Javier Pastore egyre több interjúban ejti el, hogy milyen szép város Róma és milyen erős csapat az AS Roma; és minő véletlen, onnan Miralem Pjanic szeretne párizsi lakos lenni (csak éppen erőst ragaszkodnak hozzá a „farkasok”, magyarán keveslik a francia újságok szerint érte ajánlott húszmilliót).

Milyen furcsa! Ha pár évvel ezelőtt arról írunk, hogy 70 milliókat költene a PSG, akkor derűsen mosolygott volna a kedves olvasó, hogy milyen viccesnek képzeljünk magunkat április legelején vagy az év legvégén, most viszont esze ágába sincs ilyet tenni. Így aztán amikor azt mondta a France Footballnak a PSG elnöke, Nasszer al-Khelaifi, hogy ha a Chelsea nem adja el Eden Hazard-t 60 millióért, majd odaadja 80-ért, akkor senki sem cöcögött gúnyosan – esetleg José Mourinho dőlt hátra elégedetten, hiszen ő már hetekkel korábban megmondta, hogy vagy marad a belga játékmester, vagy ha távozik, akkor azt csakis világrekord összegért teszi. Szóval: lesz még „százas” ez a transzfer!

És hogy kerekre zárjuk a cikket: ha már nem került Vucsinicsért cserébe a Juventushoz Guarín, könnyen kiköthet Párizsban…


A FRANCIA LIGUE 1 ÁTIGAZOLÁSAI, 2014 TELE
AC AJACCIO
Érkezett:
Távozott: Brandon Deville (kölcsönbe, Westerlo), Adrian Mutu (Petrolul Ploiesti, ingyen), Mbaye Diagne (kölcsönből vissza, Juventus), Stefan Popescu (Bolton, i.), Sahir Belghazuani (k., White Star Brüssel), Alessandro Crescenzi (kv., AS Roma)
SC BASTIA
Érkezett: Djibril Cissé (Kubany Krasznodar, i.), Sambou Yatabaré (k., Olympiakosz)
Távozott: Claudiu Keserü (Steaua Bucuresti, i.)
FC GIRONDINS BORDEAUX
Érkezett: Guillaume Hoarau (Dalian, ingyen)
Távozott:
FC ÉVIAN THONON GAILLARD
Érkezett:
Távozott: Dan Nistor (k., Pandurii Targu Jiu, i.)
EA GUINGAMP
Érkezett: Mana Dembélé (Clermont, 500.000)
Távozott:
OSC LILLE
Érkezett:
Távozott:
LORIENT
Érkezett: Pierre Lavenant (Lorient U19)
Távozott:
OLYMPIQUE LYON
Érkezett:
Távozott:
OLYMPIQUE MARSEILLE
Érkezett:
Távozott: Jordan Ayew (k., Sochaux)
AS MONACO
Érkezett: Carl Medjani (kv., Olympiakosz), Lacina Traoré (Anzshi, 10.000.000), Gaetano Monachello (kv., Cercle Bruges), Aadil Assana (kv., Bastia), Elderson (Sporting Braga, 1.500.000)
Távozott: Carl Medjani (k., Valenciennes), Marcel Tisserand (k., Lens), Gary Coulibaly (szerződését felbontották)
HSC MONTPELLIER
Érkezett: M'Baye Niang (k., Milan)
Távozott: Jean Deza (Universitario de Deportes), Emanuel Herrera (k., Tigres)
NANTES
Érkezett: Amin Udrhiri Idrisszi (Red Star 93)
Távozott:
OGC NICE
Érkezett: Stéphane Bahoken (kv., St. Mirren)
Távozott: Diacko Fofana (szerződését felbontották)
PARIS SAINT-GERMAIN
Érkezett:
Távozott:
STADE REIMS
Érkezett: Omenuke Mfulu (Reims B)
Távozott: Alexis Peuget (k., Chateauroux)
FC STADE RENNES
Érkezett: Ola Toivonen (PSV, 1.500.000)

Távozott: Onyekachi Apam (sz. f.)

AS SAINT-ÉTIENNE
Érkezett:
Távozott: Idriss Saadi (Clermont)
FC SOCHAUX-MONTBÉLIARD
Érkezett: Nathan Sinkala (k., TP Mazembe), Jordan Ayew (k., Sochaux)
Távozott: Rafaël Dias (k., Arles)
FC TOULOUSE
Érkezett: Dominik Furman (Legia Warszawa, 2.700.000)
Távozott:
VALENCIENNES
Érkezett: Majeed Waris (k., Szpartak Moszkva), Carl Medjani (k., Monaco)
Távozott: José Saez (Caen)
vastaggal az elmúlt hét átigazolásai

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik