A németek szerint véget kell vetni az Infantino-érának

2026.09.15. 18:40
null
Infantino újra indul az elnöki posztért (Fotó: Getty Images)
Bernd Neuendorf, a Német Labdarúgó-szövetség (DFB) elnöke szerint véget kell vetni a Gianni Infantino FIFA-elnök irányította rendszernek, a nemzetközi szövetség vezetésének pedig meg kell újulnia.

A DFB vezetője kedden beszélt arról, hogy a rendszer felszámolása „elengedhetetlen” és „összeomlott” a jelenlegi elnökkel fennálló bizalmi viszony. Infantino azóta áll komoly nyomás alatt, hogy előállt a magántőke bevonását célzó, FIFA-tornákat értékesítő javaslatával, ám a terve néhány nap alatt megbukott. Ennek ellenére jelezte: újraindul a tisztségért a jövő márciusi választáson.

Az európai szövetség (UEFA) meg akarja akadályozni, hogy az 56 éves svájci-olasz sportvezető ismét győzzön a választáson, és ezért várhatóan kihívót állít majd a november 18-i határidőig. Neuendorf jelezte: feddhetetlen jellemű jelöltet szeretne. Az UEFA tagszövetségei október 8-án és 9-én Berlinben tanácskoznak. 

A német szövetség vezetője azt is közölte, hogy legkésőbb addig „fontos döntések születnek az ügyben”, és azt is vizsgálják, „miként érhetünk el tartós változást a FIFA rendszerében”.

 

Legfrissebb hírek

Csányi Sándor is képbe került az UEFA-nál mint Infantino lehetséges ellenfele – sajtóhír

Minden más foci
2026.10.29. 17:10

Hamis információk közlése miatt kért elnézést a The Times a FIFA-tól

Minden más foci
2026.10.22. 13:52

Infantino-ügy: titkolózik az ázsiai elnök, támogatják-e a FIFA-elnök újraválasztását

Minden más foci
2026.10.22. 13:09

Infantino a Himalája lábánál tárgyalt egy új nemzetközi tornáról

Minden más foci
2026.10.21. 14:54

Az UEFA magyarázatot követel az Infantino elnökségét érintő ügyekben

Minden más foci
2026.10.20. 10:32

Gianni Infantino csak a rossz kommunikációért kért bocsánatot a FIFA ülésén

Minden más foci
2026.10.15. 18:58

Infantino 1.72 millió dolláros extra „kifizetést” kapott a vb-vel összefüggésben – sajtóhír

Minden más foci
2026.10.13. 18:31

A volt svájci válogatott védő Gianni Infantino első kihívója a FIFA-elnökválasztáson

Minden más foci
2026.10.07. 21:08