Gyász: tragikus körülmények között életét vesztette a korábbi román válogatott labdarúgó

A segesvári tűzoltóság közleménye szerint tűzoltóautót, felfújható csónakot és rohammentő-kocsit is bevetettek a mentésre, amelybe a hegyimentők is bekapcsolódtak, de már csak a holttestet sikerült kiemelniük a vízből. Román sajtóértesülések szerint Muresan szokása szerint szaunázás után úszott a tóban.
Az 1982-es születésű Muresan Segesváron kezdett futballozni, profi pályafutása pedig a harmadik ligás Mobila Szováta csapatánál kezdődött 2003-ban. Egy évvel később már a másodosztályba játszott Medgyesen, 2005-től pedig az élvonalban, Besztercén (2005–2007), a CFR-nél (2007–2013), végül Marosvásárhelyen (2014–2017). Egy idényre légiósnak is állt az orosz Tom Tomszk színeiben. A belső védőt és védekező középpályást is játszó, hatalmas lövőerejű Muresan 260 találkozón 37 gólt szerzett a román első osztályban, 26 nemzetközi kupamérkőzésén pedig egyszer talált be.
A CFR-rel három bajnoki címet és három Román Kupát, valamint két Szuperkupát nyert, utóbbi trófeát Marosvásárhellyel is elhódította 2015-ben. A román válogatottban 2007 és 2011 között kilenc találkozón lépett pályára, visszavonulása után pedig politikai pályára lépett: 2020 óta Apold község polgármestere volt.

Gyász: elhunyt a szöuli olimpia tornászbajnoka

Öt svéd játékos is kidőlt a sorból megfázás miatt

Gyász: lelőtték a Botev Plovdiv tulajdonosát

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja




