Csíkszereda: a héten érkezik Szabó István első, magyarországi igazolása – NS-infó

Miután eldőlt, hogy Szabó István veszi át Ilyés Róberttől a román Superligában bennmaradó FK Csíkszereda irányítását, már jeleztük, hogy a szakember korábbi klubjától, a Kecskeméttől igazolna játékost.
Erdélyből származó információink szerint, szóban már megszületett az egyezség a 27 éves belső védő, Szabó Alex átigazolási ügyében, aki korábban több évet együtt dolgozott Szabó Istvánnal a KTE-nél, és a Csíkszereda most kivásárolja őt a kecskeméti szerződéséből. Várhatóan a hétvégén utazhat a székelyföldi csapathoz aláírni a megállapodását.
Szabó Alex a most befejeződött idényben 29 NB II-es meccsen egy gólt szerzett és három gólpasszt is adott. A pályafutása során összesen pedig 157 mérkőzésen játszott a Kecskemétben, nyolc gólt szerzett. Öt év után távozhat a KTE-től, amely 2021-ben Kaposvárról szerződtette.
A román sajtóban napok óta téma a Csíkszereda brazil középpályása, a 27 éves Andrseon Ceará jövője, akit az Újpesttel is hírbe hoztak, de a bukaresti FCSB számít az első számú kérőjének. Jelenleg– erről Mihai Stoica, az FCSB igazgatója nyilatkozott – 500 ezer eurós ajánlatnál tart a bukaresti klub, míg a Csíkszereda 600 ezer eurót kér érte.









