Karate: Mátraháza után jöhet Ciprus

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
2026.02.05. 16:33
null
Harminc ifjú magyar karatés teheti próbára tudását az e hétvégi ciprusi korosztályos Európa-bajnokságon.

Mátraházán fejezte be felkészülését a honi korosztályos karateválogatott 2026 első kiemelkedő erőpróbájára, az 53. kadét, junior és U21-es Európa-bajnokságra, amelynek Ciprus, közelebbről Limasszol ad otthont péntektől vasárnapig. A formába hozás utolsó fázisaként vonult el a csapat a legmagasabb hegyünkön működő edzőtáborba, ahol az utolsó simításokat végezték el az ifjú harcművészek, kiknek a munkáját a szakvezetők mellett hazai nemzetközi bírók is segítették.

Az idei utánpótlás-kontinensviadalon – amelyet éppen egy évtizeddel rendeznek meg ismét Ciprus második legnagyobb városában – az előzetes jelentkezések alapján

47 országból 1260 karatéka indul három korosztályban, köztük a mieink,

,

akik kvalifikációs pontszerző versenysorozaton vívták ki a jogot és a lehetőséget az Eb-részvételre. A szigetország néhai elnökének, Szpirosz Kiprianunak a nevét viselő

nyolcezres arénában huszonhatan rajtolnak egyéniben, négyen pedig a katásokat, vagyis a formagyakorlatokkal szereplő magyar triókat erősítik.

.

Benkő Szonja és Hógenburg Luca duplázik, előbbi a kadétok (14-15 évesek) és juniorok (16-17 évesek) versenyében startoló kataválogatott, utóbbi pedig az U21-esek, tehát a 18-20 esztendősök korosztályában szerencsét próbáló katacsapatok tagjaként is megméreti magát az Európa-bajnokságon.

A sportági szakszövetség honlapjának híre szerint a magyar csapatban

többen is akadnak, akik az elmúlt évek korosztályos világversenyein állhattak már dobogón az eredményhirdetéskor.

.

Így a tavaly őszi felnőtt világbajnokságon is szóhoz jutott, U21-es Eb-bronzérmes Fleischer Dóra, továbbá a kadét Európa-bajnoki címet nyert Tóth Máté és a szintén a 14-15 éveseknél világbajnoki harmadik helyet elért Hefner Zsófia. Rajtuk kívül szerzett már medált a Youth League-ben, az elmúlt esztendők ifjúsági világkupáin Tóth Zsombor, Török Panka, Bogdán Panna, Ruzsinszki Balázs és Benkő Szonja is. Vagyis van esély rá, hogy Limasszolban sem kell nélkülöznünk az érmet érő teljesítményeket a mieink részéről.

A MAGYAR INDULÓK:

Kadétek:

Formagyakorlat:

Benkő Szonja

Küzdelem:

Pásztor Szabolcs 52 kg
Bagi Ádám 63 kg
Kis Mátyás 70 kg
Bali Tibor +70 kg

Péter Panna 47 kg
Kun Regina 54 kg
Mayerhoffer Méri +61 kg

Juniorok:

Küzdelem:

Losonci Lóránt 55 kg
Kovács Gergely 61 kg
Felszner Erik 68 kg
Ruzsinszki Balázs 76 kg
Gombkötő Bálint +76 kg

Hefner Zsófia 48 kg
Török Panka 53 kg
Ádám Adrienn 59 kg
Ádám Vivien 66 kg
Szebegyinszki Rita +66 kg

Női katacsapat:

Bacsó Kata, Benkő Szonja, Huszty Zsuzsanna

U21

Formagyakorlat:

Hógenburg Luca

Küzdelem:

Tóth Zsombor 67 kg
Tóth Máté 75 kg
Lisal David 84 kg

Molnár Virág 55 kg
Tamási Zsófia 61 kg
Bogdán Panna 68 kg
Fleischer Dóra +68 kg

Női katacsapat: Fodor Amira, Hógenburg Luca, Kiss Kitti

(Kiemelt képünkön: Az utánpótlás-Eb-n induló harmincfős magyar válogatott Forrás: karate.hu)

Legfrissebb hírek

Jégkorong: ezüstérmes az Újpest az U18-as osztrák bajnokságban

Utánpótlássport
50 perce

Tekvandó: a Vasas SC és a Fanatics volt az ORV legjobbja

Utánpótlássport
3 órája

Vízilabda: remek hétvégét zárnak a KSI fiataljai

Utánpótlássport
4 órája

Cselgáncs: érmeket osztottak a junior országos bajnokságon

Utánpótlássport
7 órája

Tenisz: Mokán István Damján halmozza a sikereket 2026-ban

Utánpótlássport
Tegnap, 12:25

Kézilabda: „A név önmagában nem elég a sikerhez” – Iváncsik Máté

Utánpótlássport
Tegnap, 8:54

Magyary Ágnes: Legyen idő és energia arra, akire kell!

Utánpótlássport
2026.03.20. 17:37

Tekvondó: harcos szombat Békéscsabán

Utánpótlássport
2026.03.20. 15:49
Ezek is érdekelhetik