Albek Anna parádéjával nyert a Metz Podgoricában a női kézi BL-ben

R. P.R. P.
2026.01.25. 18:33
null
Albek Anna nagyot játszott a Metzben (Fotó: Facebook/Metz Handball)
A női kézilabda Bajnokok Ligája-csoportkör 11. fordulójában a Metz Albek Anna nyolc góljának is köszönhetően legyőzte a Buducsnoszt Podogricát. Szikora Melinda csapata, a Borussia Dortmund egyetlen góllal megverte a Storhamart.

 

A Storhamar–Borussia Dortmund csatában a félidőben úgy tűnt, hogy a németek sima győzelmet aratnak, hiszen nyolc góllal vezettek. A második 30 perc során a különbség még nőtt is, ám az utolsó negyedórában a norvégok óriási hajrába kezdtek. A Storhamar egy gólra feljött, de pont ekkor ért véget a mérkőzés…

A Dortmundban Alina Grijseels hét gólt dobott, Szikora Melinda ötven százalékkal védett –igaz, mindössze két lövés ment a kapujára, amikor a pályán volt. A Storhamarban Veronika Kafka Malá hat gólig jutott.


A Metz idegenben is nagyon simán verte meg a Buducsnoszt Podgoricát még úgy is, hogy a hazaiak az első negyedórában még tartották a tempót a franciákkal.

Vámos Petra három, a rendkívüli teljesítményt nyújtó Albek Anna nyolc gólt vállalt a sikerből. Albek mindössze tíz lövésből érte el ezt, vagyis nyolcvanszázalékos pontossággal célzott a meccsen.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
11. FORDULÓ
A-CSOPORT
Esbjerg (dán)–DVSC Schaeffler 39–30 (21–12)
Gloria Bistrita (román)–Győri Audi ETO KC 22–27 (12–11)
Storhamar HE (norvég)–Borussia Dortmund (német) 30–31 (11–19)
OTP Group-Buducsnoszt (montenegrói)–Metz Handball (francia) 23–39 (12–22)

    
AZ A-CSOPORT ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
1. GYŐR11101366–280+8620
2. Metz1192351–288+6318
3. Esbjerg11713364–321+4315
4. Gloria Bistrita1165328–345–1712
5. DEBRECEN1147316–343–278
6. Borussia Dortmund1147312–348–368
7. Storhamar1129282–310–284
8. Buducsnoszt11119267–351–843

B-CSOPORT
Ikast Handbold (dán)–HB Sola (norvég) 32–23 (15–11)

    
A B-CSOPORT ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
1. Brest1192369–324+4518
2. FTC1183340–312+2816
3. Odense11713364–337+2715
4. CSM Bucuresti1174344–314+3014
5. Ikast1174336–317+1914
6. Podravka11218311–347–365
7. Ljubljana11218279–328–495
8. Sola11110283–347–641

 

 

Legfrissebb hírek

Nem érte el fő célját a Fradi, lemaradt a négyes döntőről

Kézilabda
4 órája

Szemerey Zsófi: Igazi csapatként hengereltünk az Odense ellen

Kézilabda
5 órája

Kialakult a négyes döntő mezőnye: a CSM Bucuresti és a Brest jutott tovább vasárnap

Kézilabda
19 órája

A Győr távozó irányítója: Az utolsó meccsemig mindent beleadok

Kézilabda
Tegnap, 11:20

A Ferencváros nagy hátrányból jött vissza a meccsbe, de a Metz jutott be a BL négyes döntőjébe

Kézilabda
2026.04.25. 19:37

Gálázva jutott sorozatban tizedszer a négy közé az ETO a kézi BL-ben

Kézilabda
2026.04.25. 17:30

Kedvező helyzetben a Győr, bravúr kellene a Ferencvárostól a női kézilabda Bajnokok Ligájában

Kézilabda
2026.04.25. 07:28

Nem bírt egymással az FTC és a Metz a női kézi BL negyeddöntőjének első mérkőzésén

Kézilabda
2026.04.19. 15:39
Ezek is érdekelhetik