Lionel Messi és Sallai Roland csapattársak lehetnek – sajtóhír

R. P.R. P.
2025.11.06. 10:17
null
Messi és Sallai akár együtt is játszhatnának (Fotók: Getty Images)
Török forrásokra hivatkozva a Mundo Deportivo is beszámolt a hírről, hogy Lionel Messi a török Galatasarayhoz szerződhet, így az argentin együtt játszhatna Sallai Rolanddal.


Az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokság (MLS) a végéhez közeledik, az alapszakasznak már vége, jelenleg a rájátszás zajlik. Ebben Lionel Messi csapata, az Inter Miami is versenyben van még, és a ha bejut a döntőbe, akkor december 6-ig érdekelt is marad. Azonban ezután vége a bajnokságnak, a következő idény pedig csak tavasszal kezdődik.

Azért, hogy Lionel Messi formában maradjon az új évad előtt, játéklehetőségre lesz szüksége. Erre gondolva a Galatasaray – a török Fotomac szerint – megkísérelheti megszerezni a nyolcszoros aranylabdás klasszist – számolt be a hírről a Mundo Deportivo is. A kölcsönszerződés az Inter Miami szereplésének függvényében akár négy hónap is lehet. Ha létrejön, akkor Messi és a magyar válogatott Sallai Roland csapattársak lesznek.

A FotoMac, amelynek egymillió követője van, úgy tudja, hogy a Galatasaray vezetői nagyon szorosan követik Messi sorsának alakulását.

Jelenleg az Inter Miami 1–1-re áll a Nashville ellen az MLS nyolcaddöntőjében, amelyben a párharcok az egyik fél második győzelméig tartanak. A döntő ütközetre magyar idő szerint vasárnap hajnalban kerül sor.

 

Legfrissebb hírek

Videó: Pintér Dániel megszerezte első gólját az Inter Miamiban, de kikapott az MLS kirakatcsapata

Légiósok
8 órája

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.10. 18:25

De Paul Messi előtt tisztelgett, de az aranylabdás nélkül kikapott az Inter Miami – videó

Minden más foci
2026.08.09. 09:51

Gulácsiék legyőzték Sallaiékat: Galatasaray–Villarreal 1–2

Minden más foci
2026.08.08. 22:15

Messi két góllal segítette győzelemhez az Inter Miamit a Ligák Kupájában

Minden más foci
2026.08.06. 08:28

Pintér helyére állt be a visszatérő Messi; Pécsi bravúrokkal mutatkozott be Ausztriában

Légiósok
2026.08.02. 07:43

Messi másfél héttel a vb-döntő után edzésbe állt – videó

Minden más foci
2026.07.30. 09:31

Sallaival a soraiban a Galatasaray három góllal kikapott felkészülési meccsen – videó

Minden más foci
2026.07.27. 22:46