Visszavonult a hollandokat vb-elődöntőbe juttató kapus

D. S. B.D. S. B.
2025.09.23. 18:50
Tim Krul bejelentette visszavonulását (Fotó: Getty Images)
Bejelentette visszavonulását a 15-szörös holland válogatott kapus, a nyár óta klub nélküli Tim Krul, aki a 2014-es világbajnokságon a Costa Rica elleni negyeddöntőben a tizenegyespárbaj előtt állt be a holland válogatottba és vált hőssé.

A Hágában született és a helyi csapatnál nevelkedő Tim Krul már 17 évesen légiósnak állt, amikor a Newcastle szerződtette, s a „szarkákat” 2005-től 2017-ig 160 mérkőzésen erősítette, igaz, ők többször is kölcsönadták, például a skót Falkirknek, a Carlisle Unitednek és az Ajaxnak is. Krul ezt követően még volt az AZ Alkmaar és a Brighton játékosa is, majd 2018-tól öt évet töltött a Norwichnál, az elmúlt két évben pedig a Luton Town kötelékébe tartozott, de nem lépett pályára.

A holland válogatott kapuját 15 alkalommal védő Tim Krul pályafutásának legemlékezetesebb mérkőzése minden bizonnyal a 2014-es világbajnokság nyolcaddöntőjében rendezett Hollandia–Costa Rica mérkőzés, amikor a tizenegyespárbaj előtt váltotta Jesper Cilessent, majd a szétlövésben a közép-amerikaiak öt kísérletéből kettőt is védett (a másik háromról sem sokkal maradt le), hőssé válva és elődöntőbe juttatva a németalföldieket – a tizenegyespárbaj itt tekinthető meg. 

A Luton Towntól 2025. július 1-jén szerződése lejártával távozott Tim Krul az elmúlt hónapokban szabadon igazolható volt, ám ő most közösségi oldalán közölte, hogy visszavonul.

„Köszönök mindent. Hálás vagyok mindenért” – írta Krul.

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Ronald Koeman felesége

Minden más foci
2026.09.16. 11:35

Szigorítottak a pirotechnikával kapcsolatos szabályokon Hollandiában

Minden más foci
2026.09.11. 17:17

Egészségügyi problémák miatt távozik posztjáról Marc Overmars

Minden más foci
2026.09.10. 12:51

Vereségként megélt döntetlen a nevesincs hollandok elleni Eb-selejtezőn

Népsport
2026.09.07. 16:06

Xavi: Legalább a dobogón ott voltam... – bemutatták az új holland kapitányt

Minden más foci
2026.08.25. 21:24

Xavi nem akarja átalakítani a holland iskolát

Minden más foci
2026.08.13. 08:25

Xavi lett a holland szövetségi kapitány – hivatalos

Minden más foci
2026.08.12. 21:30

Xavival is tárgyalt a holland szövetség a kapitányi posztról – sajtóhír

Minden más foci
2026.08.12. 16:33