Kirsner Erika: Maximálisan elégedett vagyok a pályafutásommal

– Ha visszagondol, mi az első emléke a kézilabdával kapcsolatban?
– Ötödik osztályos voltam, amikor a helyi csapattól, a Hódmezővásárhelyi Porcelán SK-tól jöttek hozzánk az iskolába, és engem elsőként választottak ki. Arról álmodtam, hogy egyszer majd én lehetek a Ferencváros csapatkapitánya, amely már akkor is óriási klubnak számított.

– Elsőre mégis nemet mondott, amikor az FTC hívta.
– Hibázni tudni kell, nekem sikerült… Először még a Debrecent választottam, de nagyon bíztam, hogy a ferencvárosiak akkori edzője, Németh András ad még egy esélyt. Ez így is lett, azóta mindig megkapom tőle, hogy rajtam kívül nem volt akadt más játékos, akit kétszer hívott volna a Fradiba. Mondtam, hogy a jóra sokat kell várni… Másodjára már nem volt kérdés, jöttem a fővárosba.

– Azért a debreceni évet is hasznosan töltötte?
– Igen, már ott is erős csapat tagja lehettem, ráadásul egy nagyon jó edzővel, Köstner Vilmossal dolgoztam együtt. Sok pluszt adott ez az idény, indultunk az Európa-kupában, de tényleg arra vártam, hogy Németh ismét keressen.

– Milyen érzés volt megérkezni a Fradiba?
– Nagyon izgultam, mert olyan sztárok közé kerültem, mint Kökény Beatrix és Pádár Ildikó. Féltem, hogy mi lesz, én egy kis senki vagyok ott köztük, de hála Istennek, barátságosan fogadtak és könnyen sikerült beilleszkednem. Értékelték, hogy ha nem is én voltam a legjobb kezű balszélső, de hatvan percen keresztül küzdöttem, hajtottam. Ez nekik szerintem fontosabb volt, mintha lett volna egy csodakezem.

– Nyolc évet töltött a Ferencvárosnál, melyek voltak a legemlékezetesebb mérkőzései?
– Számtalan ilyen találkozó van, az egyik például az EHF-Kupa 2006-os döntője, amikor a Podravka elleni finálé idegenbeli visszavágóján nyolc lehetőségből nyolcszor találtam be, a meccs első és a mindent eldöntő utolsó gólját is én szereztem. Ide tartozik az utolsó ferencvárosi meccsemen 2007-ben, amikor a győriek legyőzésével bajnokok lettünk. Néha vissza szoktam nézni ezeket a mérkőzéseket, megmutatom a gyerekeknek, hogy nézzétek, milyen volt régen az anyukátok. Ahhoz talán még túl fiatal vagyok, hogy nosztalgiázzak…

– 2007-ben bajnokként távozott Ausztriába, a Hypo Niederösterreich együtteséhez. Nehéz szívvel hagyta ott az FTC-t?
– Az utolsó idényemben úgy lettünk bajnokok, hogy egy éven keresztül fizetést sem kaptunk, így kellett meghozni egy észszerű döntést. Fontos tényező volt számomra a ferencvárosi közeg, a csapattársak és a szurkolók, ezek nagyon hiányoztak. Az viszont némi könnyebbséget jelentett, hogy Németh Andrással és a legjobb barátnőmmel, Tóth Tímeával együtt mentünk ki a Hypo-hoz, a Bajnokok Ligája mérkőzéseinkre pedig sok ferencvárosi drukker kijött utánunk, ez óriási érzés volt.

– Sikeres évek (három-három bajnoki cím és kupagyőzelem) után Vác következett, hogyan lett marketingesből játékos?
– 2010-ben tértem vissza Magyarországra, Németh András már Vácon dolgozott edzőként, és megkért, segítsek a marketinggel kapcsolatos teendőkben. Októberben azonban vissza »kellett« állnom a pályára, mert a balszélsőnknek elszakadt a térde. Áprilisig még játszottam, a végén már hét-nyolchetes terhesként. Onnantól kezdve már csak vezetőként, majd elnökként dolgoztam.

– A játéktól nem szakadt el, tíz éve még Gödön szerepelt. Ha visszatekint a pályafutására, van, amiből utólag úgy érzi, kimaradt?
– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem lettem volna ott a Sydney olimpiai csapatban, azonban visszagondolva mindennek megvan a maga oka, hogy mi miért történt. Lehet, hogy most nem lennék Vácon klubvezető vagy nem dolgoznék a szövetségben, ha akkor ott vagyok Ausztráliában. Maximálisan elégedett vagyok a pályafutásommal, boldog vagyok, hogy ilyen életem van, két gyönyörű gyerekem és szerető férjem.

– Elnökként nyugodtabb nézni a meccseket a lelátóról, vagy van olyan helyzet, amikor legszívesebben beszállna?
– Az nincs bennem, de sokszor nem könnyű kintről figyelni, hogy nem mindig úgy történik, ahogy én gondolnám. A lelátóról csak bekiabálni tudok, aztán vagy meghallják vagy nem. Szerintem sokkal nehezebb így meccset nézni, mint játékosként.