Hattyúdal vagy szimfónia – Moncz Attila publicisztikája

Úgy látszik, José Mourinho neve legalább Portugáliában még mindig jól cseng egy elnökválasztási kampányban. Elsőre akár ez is eszébe juthatott többeknek, midőn a múlt héten Rui Costa, a Benfica regnáló elnöke őt nevezte ki a csapat vezetőedzőjének. Az előd, Bruno Lage (ő volt egyébként, aki kirúgatta előbbi állomáshelyéről Mourinhót, miután együttesével a Bajnokok Ligája-selejtező utolsó körében kiejtette a kétszeres BL-győztes tréner előző gárdáját, a Fenerbahcét) helyzete azt követően vált tarthatatlanná, hogy a Benfica az elitliga rajtján hazai pályán kétgólos előnyből 3–2-re kikapott a Qarabagtól. Azerbajdzsánnak korábban egyetlen győzelme sem volt a főtáblán, most lett, ráadásul egyből az egyik legnagyobb színpadon, az Estádio da Luzban. Kampányidőszakban, kemény kihívóval a túloldalon, nem éppen szép évek után (a legutóbbi hat portugál bajnoki címből csak egy lett a Benficáé) ez megengedhetetlen blama (sőt, talán egyébként is az!), Rui Costa pedig lépett, és még 48 óra sem kellett hozzá, hogy mindent lezongorázzon.

Mourinho jött, de nem tudom, belegondolt-e, hogy kísértetiesen hasonló helyzetben érkezik, mint tette negyed évszázaddal ezelőtt, első profi edzői munkája megkezdésekor. Akkor is a regnáló elnök embere volt, most is. 2000-ben Joao Vale e Azevedónak nagyon nem volt más választása Jupp Heynckes kirúgása után, olcsó megoldást kellett prezentálnia, annyira üres volt a kassza – a korábban Sir Bobby Robson és Louis van Gaal asszisztenseként is dolgozó, becsvágyó fiatalember kéznél volt. Csakhogy Vale e Azevedo elbukta az elnökválasztást, az új nagyfőnök, Manuel Vilarinho pedig 11 meccs (6 győzelem, 3 döntetlen, 2 vereség), illetve néhány vita után elküldte. (Idővel egyébként bocsánatot kért érte!) Azt nem gondolhatta, hogy világraszóló karriert indít ezzel útjára, hiszen José az Uniao Leiriánál töltött építkezési fázisát követően az FC Portót, a Chelsea-t (kétszer), az Intert, a Real Madridot, a Manchester Unitedet, a Tottenhamet, a Romát és a Fenerbahcét vezette, többek között két Bajnokok Ligája-győzelemre.

Most arra nincs esély, hogy Joao Noronha Lopes egy új világsztár edző pályafutását indítsa el, hiszen Mourinhóé azért inkább lecsengőben van. De arra azért van sansz, hogy hatalomra kerülése után ő is munkanélkülivé tegye. Egyrészt Rui Costával talán abban a két dologban egyetértenek, hogy az ég kék, a fű pedig zöld. Bár még ez sem biztos… Nyilván Lopes szemében Rui Costa minden rossz fő okozója, ám nem biztos, hogy a legjobb taktika minden döntésével ellentétest húzni hatalomra kerülése esetén. Egyrészt Mourinho már előre jelezte, olyan a szerződés etikai rendszere, hogy az garantálja neki az elnök személyétől független munkavégzést, másrészt ha valaki tudja, miképp kell megvívni egy ilyen verbális háborút, az ő. Lehet, az eredményei már nem olyanok, mint évtizeddel ezelőtt, de hogy a sajtóval talán mindenkinél jobban tud bánni, azt nehéz kétségbe vonni.

Huszonhat nagy trófeával beljebb van, mint amikor legutóbb Lisszabonban dolgozott. Az első regnálása során azt mondták róla, tíz évvel megelőzi a korát. Ez most, tetszik, nem tetszik, már nem igaz, sokkal inkább az a kérdés, motivációs képességei még vannak-e olyan erősek, hogy abból hosszabb távú versenyelőnye származzon a Benficának. A karaktere nyilván továbbra is kőkemény (bár székfoglalójában azt mondta, sokkal kevésbé énközpontú, mint korábban…), Rui Costa pedig megmondta, nehéz időkben kemény emberekre van szükség. És nála Mourinho simán beillene a lascaux-i barlang sziklafestményei közé.

Ennek fényében ki tud hinni ezeknek a szavaknak? „Nem azért tértem ide vissza, hogy megünnepeljem a pályafutásomat. A világ legnagyobb klubjainál dolgozhattam, de sehol sem éreztem nagyobb tiszteletet, felelősséget és motivációt, mint a Benficánál. Nem én vagyok a fontos. A klub a fontos és a szurkolók. Szolgálni jöttem, hogy győztessé tegyem a Benficát. Karrierem érett szakaszában vagyok. Ha az emberek azt várják, négy-öt év múlva abbahagyom, tévednek. Egyedül én döntök erről. Éhesebb vagyok, mint huszonöt éve. Jobban élek, mint bármikor.”

Nincs kétségem afelől, hogy az alapvető módszerei hasonlóak lesznek, mint az ezredfordulón voltak. Akkor az első meccse előtt azt mondta, a gyávák maradjanak otthon. Lehet, 25 évvel később is így nyitott. Az biztos, hogy a második érája jobban kezdődött, mint az első. Hajdan a Boavista elleni 0–1-gyel indított, most az AFS elleni 3–0-val. (És bár jól hangzik, de nem napra pontosan 25 év után indult el a második korszaka a kispadon, a szeptember stimmel, ám anno 23-án volt az első meccse, most 20-án, bár hatásvadász posztnak több helyen is megtette, hogy mennyire kerek így a történet. Az, de nem annyira…) Ne lepődjünk meg, ha hamarosan egy-két, magát sztárnak gondoló játékos a kereten kívül találja magát. Hiszen a mostani keret sem tér el a korábbitól, ambíció nem sok van, csak meg kell találni a jelen Abdelszattar Szabriját, akin példát lehet statuálni. Az egyiptomi hajdan sértődött volt, mert nem számított rá a tréner. Erre ő kiállt az egyébként is késő játékosa meg a keret többi tagja elé az öltözőben, és elmondta, Szabri hét percig kötötte a cipőjét, erre itt nincs idő, ha nem változtat a mentalitásán, lehet menni, az ajtót ott találja, csak le kell nyomni a kilincset. Majd kiviharzott, és ugyanezt a sztorit az újságírók „gondjaira bízta”. Maradjunk annyiban, Szabri tanult a leckéből, annyira, hogy most maga jelentkezett, ha kell, jön pályaedzőnek.

Nem érdekelték és nem érdeklik a nevek, a nacionálék, csak a teljesítmény. Negyed évszázada is megtalálta hű fegyverhordozóit, Pierre van Hooijdonkot, az őt később a Portóba és a Chelsea-be is elkísérő Maniche-t, valamint a fájdalmasan korán elhunyt Robert Enkét, most is megoldja. Ha pedig kell, az akadémia felé fordul. A lisszaboni csapat utánpótlásbázisa mindig is erős volt (az elmúlt 11 évben négyszer játszott döntőt az U19-es együttes az UEFA Youth League-ben, az ifi BL-ben), Mourinho meg abban jó, hogy bárkibe képes beleszuggerálni, hogy a világ legjobbja abban a feladatban, amit ő rá akar bízni. „Megértettük, hogy megkaptuk életünk lehetőségét és élhettük az álmunkat” – emlékezett vissza azokra az időkre Diogo Luís, akit hajdan ő vitt fel az „egybe”. 

Azóta persze eltelt 25 év meg több mint ezer bajnoki. Meg lehet, legalább ugyanennyi konfliktus. Legalább egy stílusváltás, amit sokan az Internél eltöltött időszakára tesznek. Hogy a látvány helyett gyakran a buszos „parkolás” a favorit taktika. Nyilván utóbbival nem sok sót eszik meg a Benfica edzőjeként. Mert ki lehet kapni, de ahhoz a Benficának állva kell meghalnia, nem úgy, hogy a háló töri a játékosok hátát. A felfogást hamarosan látni fogjuk. Az AFS elleni mérkőzés nyilván nem mérvadó, ahogyan a következő két bajnoki (Rio Ave, Gil Vicente) sem lesz az. Utána viszont jön két „exek csatája”, a Chelsea-vel a Bajnokok Ligájában, a Portóval pedig a bajnokságban. Azokon kiderül, hattyúdal vagy új szimfónia lehet-e Mourinho második Benfica-korszaka.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!